Nagy csomaggal élénkítenek a franciák is

Hogyan pumpáljunk pénzt a gazdaságba gyorsan, jó hatásfokkal, látványosan és mérsékelt eladósodással? Ezt a megoldhatatlannak tűnő feladványt próbálta bemutatni Nicolas Sarkozy az észak-franciaországi Douai-ban elmondott programbeszédében. Franciaországban 1981 óta először hoztak ilyen nagyszabású, 26 milliárd euróba kerülő gazdaságélénkítő csomagot.

A pénzügyi keret csaknem felét a kis- és középvállalatok terheinek rövid távú könnyítése köti el. Ez egyszerűen annyit jelent, hogy az állam már a jövő év elején kifizeti a szokásosan később folyósítandó adó-visszatérítéseket, ilyen például az áfa vagy a kutatás-fejlesztési hitel. A kormány azzal is segíti ezeket a 10 főnél kisebb cégeket, hogy új dolgozó felvétele esetén elengedi a munkaadói járulékokat. A program másik fontos elemét a későbbre tervezett állami nagyberuházások gyors beindítása jelenti. Ennek keretében építenek négy új gyorsvasúti vonalat, utakat, csatornákat, kórházakat, börtönöket, egyetemi épületeket, kollégiumokat. Az elnök külön szólt a két, nehéz helyzetben lévő, a francia gazdaságban kiemelkedő helyet elfoglaló ágazat megsegítéséről. Az építőiparban jövőre a tervezetthez képest 70 ezerrel több lakást építenek, ennek legalább a fele szociális célokat szolgál majd. A vásárlóerő fokozása érdekében még könnyebbé teszik a hozzáférést a kamatmentes hitelekhez.

Nagy várakozás előzte meg az autóipar megmentésével kapcsolatos bejelentéseket. Az elnök elmondta, hogy az első körben a felhalmozott készletek eladásában akar a kormány segíteni, ezért ezer eurót kapnak azok, akik tízévesnél régebbi autóikat a roncstelepre viszik, és új, tisztább üzemelésű gépjárművet vásárolnak. Ezenkívül az állam kétmilliárd eurós hitelkeretet nyit a francia gyártók részére azzal a feltétellel, hogy az üzemek (és persze a munkahelyek) Franciaországban maradnak.

Végül az elnök bejelentette: a dolgozó szegények a jövő év elején egy 200 eurós csekkel lesznek gazdagabbak az állam pénzéből.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.