Magyar győztes az izraeli okmánytenderen

Az Állami Nyomda is szerepet kap az új izraeli személyi igazolványok gyártásában, miután a HP Israel vezette nemzetközi konzorcium tagjaként, a Zetes Industries partnereként nyert az e-ID-kártyák gyártására kiírt pályázaton.

- Az elektronikus személyi igazolvány egy teljesen új személyazonosító okmány, amely csippel ellátott, és tartalmazza majd a tulajdonos adatait, arcképét, digitális aláírását és biometrikus azonosítóját is. Az első kártyákat 2009 végén kapják kézhez tulajdonosaik - tudtuk meg Zsámboki Gábor vezérigazgatótól. A megbízás értékét üzleti titokként kezelik.

A biztonságos személyazonosításra kiemelt hangsúlyt fektető projektben az Állami Nyomda a polikarbonát-alapú biztonsági kártyaokmányok szakértőjeként működik közre. - Minthogy a legtöbb állam személyi okmányainak a gyártását saját határain belül intézi, így az izraeli okmányok sem hazánkban készülnek majd - tette hozzá a vezérigazgató. Igaz, van kevés ellenpélda is, hiszen az Állami Nyomdában készül például az albán jogosítvány.

Az elmúlt években a magyar személyazonosítók gyártása és megszemélyesítése mellett az Állami Nyomda többek között Írországba, Albániába és Szlovákiába szállított azonosításra alkalmas kártyákat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.