Megcsapolt jövő
Mozambikban naponta tíz liter víz jut egy emberre, az Európai Unió átlaga pedig napi 575 liter. Eközben elképesztő mértékű a pocsékolás: a gazdagabb országokban az elhasználódott, roszszul összeillesztett csővezetékeken a víz 30 százaléka folyik el, míg a fejletlen országokban hetven százaléka.
A huszadik században hatszorosára nőtt az emberiség vízfogyasztása. Európában a víz felét az ipar, bő harmadát a mezőgazdaság nyeli el, mintegy 15 százaléka a háztartásokban fogy el. Ezzel szemben Afrikában a mezőgazdaság viszi el a víz nyolcvan százalékát, az ipar és a lakosság alig ötödében részese a felhasználásnak.
Az ENSZ által 2000-ben elfogadott fejlesztési célok egyike: 2015-ig megfelelően ellátni az e téren nélkülöző 1,75 milliárd embert. A világon ugyanis évente több mint kétmillióan válnak fertőzött vizek okozta betegségek áldozatává - a gyerekeket is beleértve. Ahhoz, hogy 2025-re világszerte iható vízhez juthassanak az emberek, évente 110-180 milliárd dollár értékű fejlesztésre volna szükség - kétszer-háromszor annyira, mint amennyit most ilyen célra fordítanak az államok.
A Föld vízkészletének mindössze 2,8 százaléka úgynevezett édesvíz, ám ennek is csupán 0,3 százaléka található elérhető közelségben, a tavakban és a folyókban, közel 23 százaléka a talajfelszín alatt, több mint háromnegyede pedig a sarki jégsapkák és gleccserek megfagyott vize. A felszín alatti vízkészlet évszázadok, vagy évezredek alatt halmozódott fel, és ezzel a vízzel nagyon felelőtlenül bánunk. Világszerte mintegy kétmilliárd ember használ felszín alatti vizet, ami a legkeresettebb természeti erőforrás. Az éves kitermelés becsült nagysága 600 és 700 köbkilométer között van. Hogy ezt a mennyiséget érzékeltessük: a világ éves homok- és kavicstermelése mintegy 18 milliárd tonna, az olajtermelés pedig 3,5 milliárd tonna.
Néhány felszín alatti vízrendszer nem megújuló, mert ezer vagy tízezer évvel ezelőtt, a mainál nedvesebb éghajlat hatására alakult ki - magyarázza Cserny Tibor, a Magyar Állami Földtani Intézet tudományos főmunkatársa. Ezeket a készleteket egyre növekvő mértékben termelik ki a Föld sivatagi zónáiban. Bár a Núbiai Homokkő Víztározó Rendszer például több mint kétmillió négyzetkilométer területen található a Szahara északkeleti részében, Csád, Egyiptom, Líbia és Szudán alatt, s az itt rejlő hatalmas mennyiségű édesvízkészlet a világ éves vízfogyasztásának legalább százszorosa.
Azonban a szárazföldek felszínének 15 százalékára átlagosan évi 200 milliméternél kevesebb csapadék hull. E csapadékszegény területeken rendkívül csekély a felszní alatti vízutánpótlódás, emiatt a kiaknázott víz évszázadokig, vagy évezredekig nem pótlódik újra. Cserny Tibor szerint ezekben a térségekben alaposan meg kell fontolni a vízkészlet kitermelését, mert ez egyszeri lehetőséget jelent, nem egy folyamatosan utánpótlódó tározó megcsapolását.
Hazánk csapadék szempontjából, hol ilyen, hol olyan. Az ország területét ötévente 180 ezer, húsz évente 350 ezer hektáron belvíz borítja. A káros víztöbblet elleni védekezés évente több százmillió forintba kerül, de van, amikor milliárdra rúg. A csapadékos évek után pedig olykor szárazság köszönt ránk. Mint néhány évvel ezelőtt, amikor a Balaton alacsony vízszintje miatt már arról tanakodtak a szakértők, hogy a Rábából vagy a Drávából vezessenek vizet a tóba. A kérdést végül a természet megoldotta.
Kóthay László vízügyi szakállamtitkár szerint a legfontosabb az, hogy összhangba hozzuk az ésszerű társadalmi igényeket a lehetőségekkel. A fenntartható fejlődés érdekében fel kell készülnünk a klímaváltozással kapcsolatos teendőkre. A Kárpát-medencében az elkövetkező évtizedekben erősödik a mediterrán jelleg, ami folyamatos és fokozatos felmelegedésekben, valamint csökkenő mennyiségű átlagos csapadékban mutatkozik meg. A magasabb hőmérséklet és a szárazabb éghajlat miatt a szélsőséges meteorológiai események száma és intenzitása egyaránt növekedni fog. A század második felében nagy területet érintő vízhiány is előfordulhat, illetve vízminőségi problémákkal is számolni kell.
A klímaváltozás egyik következményeként folyóinkon minden korábbinál nagyobb árhullámok vonulnak le. Ezért a Tisza mentén árapasztó tározók épülnek, amelyek aszályos időszakban vízforrásként is használhatók. Az uniós támogatással épült és napokban átadott Cigándi árapasztó tározó Magyarország egyik legnagyobb árvízvédelmi létesítménye, közel 25 négyzetkilométeren 94 millió köbméter víz befogadására képes. A következő tározó a tiszaroffi lesz. 2013-ig további négy árvízszintcsökkentő tározó épülhet meg uniós támogatással: a nagykunsági, a hanyi-tiszasülyi, a Szamos-Kraszna közi és a beregi. A hat tározóval és a 2013-ig végrehajtandó hullámtéri beavatkozásokkal a Tisza teljes hazai hosszán 50-60 centiméteres árvízszintcsökkentést lehet majd elérni.
A víztakarékosságnak számos módja ismert - a legkézenfekvőbb az esővíz hasznosítása. A ház csatornarendszere által felfogott csapadékot egy földbe ásott műanyag tartályba kell vezetni, megszűrni, majd szivattyúval a megfelelő helyre vezetni. Ez a víz akár öntözéshez, akár az udvar, vagy a gépkocsi mosásához, illetve a WC öblítéséhez is használható. Szintén hasznosítható az úgynevezett szürke víz, amely a mosdók, zuhanyzók vizét jelenti. Ezt külön tartályba engedve ugyancsak WC öblítéshez, kocsimosáshoz használhatjuk.
A fővárosi vízművek is ad tanácsot a víztakarákosságra. Meleg, forró nyári hónapokban a kertes házaknál például érdemes az esti vagy a kora reggeli órákban locsolásni, mivel a kiöntözött víz az ilyenkor kisebb mértékű párolgás miatt jobban hasznosul. Hosszú távon ugyancsak jelentős vízmennyiség és költség spórolható meg az energiatakarékos háztartási gépekkel vagy az ésszerű mosási, mosogatási szokásokkal, vagy éppen azzal, ha a dinnyét nem hideg folyóvízben, hanem hűtőszekrényben hűtjük.
A cikkben megfogalmazott gondolatok közlését a CIB Bank tartotta fontosnak.
