A múlt hét végén aztán mindenki előtt megnyitották a kapukat, mert hallották, sok embernek gond az ennivaló megvásárlása. A kétnaposra tervezett akciót szombat este le kellett fújni, mert nem maradt mit betakarítani. "Az nem kifejezés, hogy elleptek minket! Nyilvánvaló, hogy az embereknek élelmiszerre van szükségük" - mondta a Denver Postnak Mrs. Miller. A nagyjából negyvenezres tömeg több mint 270 tonna zöldséget vitt haza, s az örömből csak keveset vont le, hogy a helyi rendőrök kíméletlenül megbüntették az autóikat az országúton leállító városiakat.

A történetnek két tanulsága is van. Az egyik szerint Millerék nagyon rendes emberek. A másik viszont az, hogy a házaspárra jut több tízezer olyan amerikai, aki kész szombaton jó pár mérföldet autózni, majd órákig a mezőkön görnyedezni némi ingyenzöldség fejében. Mert igaz, hogy a tömegben akadtak tisztesen fizető állásokat betöltő denveriek, akik élvezték, hogy maguk szedik a húslevesbevalót, és életükben alighanem először tudják, pontosan mit esznek. Ám a többség kifejezetten rászoruló volt, aki nem sajnálta a pihenőnapját, csak hogy a csütörtöki hálaadás napja előtt hozzájusson, ha nem is az obligát pulykához, de legalább a körethez.

A világ leghatalmasabb és alighanem legbüszkébb országában a napokban teszik közzé, hogy hányan szorulnak élelmiszerjegyre. A szakértők harmincmillió körüli számot valószínűsítenek, ami történelmi rekord. Az egyik, éhezés ellen küzdő szervezet vezetője szerint talán a 60-as évek eleje óta nem volt olyan súlyos a probléma, mint most: tavaly tizenkétmillió amerikai számolt be arról, hogy az év egy részében éhezett, köztük 700 ezer gyermek, az előző évi kétszerese. És akkor még szó sem volt a válságról.

Most azt remélik, hogy Barack Obama elnöksége idején az állam majd bőkezűbben bánik az élelmiszerjegyekkel. Elvégre a liberális politikus kampányában elmondta, hogy rövid ideig saját anyja is rászoruló volt, s azt ígérte, nem feledkezik meg a szegényekről. A fenti adatok alapján minden tizedik amerikai a legalsó, az éhezéssel találkozó réteghez tartozik.

Hajlamosak vagyunk feltételezni, hogy a magyarországi társadalmi különbségek nemzetközi összehasonlításban példátlanul nagyok. Pedig nem. Térségünkben Szlovákiában, Romániában vagy Lengyelországban, az Európai Unió másik végén Portugáliában vagy Spanyolországban még szélesebbre nyílt a legszegényebbek és a leggazdagabbak közötti olló. Skandináviában, Németországban vagy Ausztriában persze nem, és nagyon helyes, hogy mi az utóbbit tekintjük példának. De téveszme azt hinni, hogy a fejlett, sőt, a legfejlettebb országokban nincsenek leszakadó tömegek.

Megint más kérdés, hogy Amerikában a november végi hálaadás napja (majd kicsit később karácsony) környékén ezer és ezer Miller házaspár akad, s milliók választják az adakozás különböző formáit. Az ilyesmi nem a törvényektől, a parlamenttől vagy a kormánytól függ. Belülről jön, vagy sehonnan.