Élénkítő csomag Brüsszelből
Kétszer ad, ki gyorsan ad, ez járhatott az uniós bizottság szakértőinek fejében, amikor a pénzügyi válság most már elismerten súlyos gazdasági hatásainak tompításának lehetőségén morfondíroztak, s talán éppen Budapesten tanulták meg e mondást, amikor a Magyarországnak nyújtott 6,5 milliárd eurós hitel részleteiről tárgyaltak. A bökkenő, hogy kétszerről szó sem lehet, mert nincs miből, az unió költségvetése 2013-ig merev keretek közé zárt.
A gyorsaság is megkérdőjelezhető, hiszen az EU élénkítő csomagjának mára beharangozott meghirdetését nagy erőfeszítések előzték meg, hogy ne menjenek túl azon, ami a vezető hatalmaknak elfogadható, de ne is múlják alul azt, mit Barroso bizottsági elnök már egy hónapja bejelentett. Minthogy Nagy-Britannia áfát csökkentett, Németország viszont - Franciaország bosszúságára - elutasította e fogyasztást ösztönző eszköz bevetését, egyértelművé vált: a bizottság inkább nem erőlteti az áfacsökkentést. De azt sem mondhatja, hogy ellenzi, amit London kitalált.
Brüsszelben azt lehet sejteni, hogy az EU szerszámos ládát ajándékoz a tagoknak, s mindenki úgy válogat a dobozból, ahogy neki tetszik, föltéve, hogy tárgyal a többiekkel és a bizottsággal is, valamint hogy betartja a stabilitási paktum alapszabályát, amely szerint a költségvetés hiánya nem haladhatja meg a nemzeti össztermék (GDP) három százalékát. De minthogy számos tagállamban jócskán meghaladja majd jövőre és 2010-ben is (például Írországban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Portugáliában, Franciaországban és talán Olaszországban), így előtérbe kerül a paktum 2005-ös reformja során kitalált rendkívüli körülményekre vonatkozó utalás.
Vagyis: az érintett országok gazdaságai visszaesnek, ráadásul a pénzügyi válság rajtuk kívül álló okok miatt robbant ki. Ez azt jelenti, hogy a bizottság - hangsúlyozottan nem büntetésként - megindítja ellenük a túlzottdeficit-eljárást azért, hogy hiteles folyamat során hozzák le a hiányt három százalék alá, s fenntarthatóvá tegyék pénzügyeiket, hiszen a tartós túlköltekezés nyomán emelkedne az államadósság.
Amit az EU saját hatáskörében tehet, az lényegében annyi hogy megpróbálja összehangolni a nemzeti lépéseket, a rövid távú ajánlásokat pedig úgy bemutatni, mintha azok tökéletesen megfelelnének a hosszú távú, úgynevezett lisszaboni céloknak. Szorgalmazza, hogy az állami beruházásokat például e célokhoz illesszék, energiahatékonysági terveket valósítsanak meg, támogassák az épületek hőszigetelésének korszerűsítését, ösztönözzék a kutatás-fejlesztést.
Az Európai Beruházási Bank nagyobb részt vállal a kisvállalkozások forráshoz juttatásából, és az autógyárak is úgy juthatnak mentőhitelhez, ha kevésbé szennyező, takarékosabb autókat gyártanak. Utóbbinak érdekes mellékzöngéje, hogy a kormányok és az Európai Parlament szakértőinek a hét elején nem sikerült egyezségre jutniuk a szén-dioxid-kibocsátás korlátozásáról.
A tagországok zöme ugyanis azt a francia javaslatot karolja fel, hogy az autógyárak 2012-től kezdjék meg a károsanyag-kibocsátás kilométerenkénti 130 grammra mérséklését, s e szintet csak 2015-re érjék el, s kezdetben a flottakínálatnak csak 65 százaléka teljesítse az előírást. Aztán 2020-ig 95 gramm a cél. A parlamenti bizottságok ennél szigorúbb követelményeket akartak.
Az EU élénkítő akciójában érdemi elem azonban, hogy az évenkénti 11 milliárd eurós szociális alapot jobban kihasználhatónak ígéri, így enyhíteni lehetne az elkerülhetetlen ipari szerkezetváltás kedvezőtlen foglalkoztatási hatásait. Az összesen 347 milliárd eurós regionális alapokat is átalakítják, azaz elő-, és nem utófinanszírozást alkalmaznának.
Számos ország életbe léptette már saját élénkítő programját, de a bizottság ma fogadja el az uniós javaslatokat. Az élénkítés méretét 130 milliárd euróra, nagyjából a huszonhetek GDP-jének egy százalékára becsülik brüsszeli elemzők.
