Előremenekül a román kormány

Válságkezelő intézkedéscsomagot fogadott el a román kormány. A következő négy évben legalább tízmilliárd eurót kaphatnak az ország jövője szempontjából fontos beruházásokat megvalósító vállalatok.

A kormányzati tervek szerint januártól nem kell majd nyereségadót fizetniük azoknak a vállalatoknak, amelyek profitjukat visszaforgatják, és abból fejlesztéseket végeznek. Ezereurós pótlékot kapnak azok a cégek, amelyek új munkahelyekre legalább három hónapja munka nélküli személyt alkalmaznak. Öt százalékkal csökkentik azt az adótartozást, amelyet a társaságok idejében fizetnek be az államkasszába. Tíz százalékkal mérsékelik a társadalombiztosítási díjakat, és legfeljebb 50 millió eurós állami segélyt kapnak majd azok a vállalkozások, amelyek több mint 100 millió eurót fektetnek be, ha ezáltal legalább ötszáz új munkahelyet teremtenek.

A kormány jelentős támogatást kíván nyújtani az építőiparnak is, amely az elmúlt hetekben hanyatlásnak indult. Így például eltörlik az áfát a régi lakóházak hőszigetelési munkálatainál, kamattámogatásban részesítik a fiatalok lakásépítését és -vásárlását.

Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök úgy vélte, az intézkedések százezer új munkahelyet teremthetenek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.