Kapolyi a Dunamenti Erőműben

Értesüléseink szerint az ukrán szállítások csökkentésével egy időben Kapolyi László cége, a System Consulting szerződést kötött a francia kézben lévő Dunamenti Erőmű egyik blokkjában termelt áramra. Az innen vásárolt villamos energia eladására pedig a Magyar Villamos Művekkel (MVM) állapodott meg. Információinkat sem az erőmű jelenlegi, sem a szerződést megkötő előző vezérigazgatójával, sem az MVM szóvivőjével, sem Kapolyi Lászlóval nem tudtuk megerősíttetni.

Ugyanakkor forrásaink ennek létét nem tagadták. Ellenérdekeltekben felmerül: ha a Dunamenti szóban forgó, G1-es blokkjából olcsó áramszállításra adódik lehetőség, akkor onnan miért nem a Dunamentiben 25 százalékot birtokló MVM kereskedőcége szállít saját magának, a lehetséges hasznot így házon belül tartva. Arra a kérdésre, miszerint a Dunamentivel kötött szerződés akár jellegében, akár árát tekintve kiválthatja-e az ukrán szállításokat, minden megkérdezett részéről határozott nem a válasz.

Egy forrásunk figyelmeztetett: a System-Dunamenti szerződés a jövőben akár sokkal szélesebb körű együttműködéssé is válhat. Kapolyi László cége ugyanis jelentős beruházásokat tervez a százhalombattai egységben. Ez a későbbiekben akár az erőmű tulajdonviszonyainak változását is eredményezheti.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.