Robin Hood a távhősöket nem rövidíti meg

Nem érinti a távhőszolgáltatókat a Robin Hood adó, mivel mivel hőtermelő-kapacitásuk nem éri el a megállapított 50 megawattot - László György, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének (Mataszsz) alelnöke. Adófizetők lesznek viszont a számukra beszállító hőtermelő erőművek, a fővárosban például a Budapesti Erőmű. Mivel a kivetett adóval ezek extraprofitját szeretnék megcsapolni, a Mataszsz szerint a szolgáltatóknak eladott hő árában, így a fogyasztói díjakban sem jelenhet meg az adó, mint költség.

Ez ellentétes lenne a törvényalkotók szándékával - hangsúlyozta. A díjakba ráadásul ezentúl be kell építeni az úgynevezett kapcsolt energiatermelésből adódó költségcsökkenést, az erőművek ebből származó hasznát érvényesíteni kell a fogyasztói árakban.

A szakmai szövetség szerint az adóból az adókivetés célja nem más, mint forrást teremteni a távfűtéses háztartások állami támogatásához. Ez a cél abban az esetben lehet üdvözítő, ha a fogyasztókat nem szociális segélyekben részesítik, hanem a befolyó összeget a különböző fűtéskorszerűsítési (Panelprogram, ökoprogram) pályázatokra fordítják. Hosszú távon ugyanis ezzel lehet csökkenteni a fogyasztók terheit.

Robin Hood rontja az ország energiaellátásának függetlenségét biztosító új energiatermelő beruházások megtérülését, és a befektetőket az ország versenyképessége szempontjából fontos beruházási döntések elhalasztására késztetheti - fogalmaz közleményében az ELMIB. Bár az alternatív energiaszolgáltatót is hátrányosan érinti a többletteher, a társaság meglévő szerződéseiben nem érvényesíti azt, és a törvény megszületéséig kiadott árajánlatain sem változtat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.