Csúcsra járatott ötletelés

Adócsökkentési javaslattal, az uniós programok átrendezésével készülnek a parlamenti pártok a gazdasági csúcsra.

A tervek szerint Parlament Vadász termében tartják csütörtökön a miniszterelnök által kezdeményezett gazdasági csúcstalálkozót. A tanácskozást Gyurcsány Ferenc nyitja meg egy háromperces expozéval, majd Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter számol be a kormány intézkedéscsomagjának részleteiről.

A kabinet négy jelenség kezelését tartja kiemelten fontosnak: a szűkülő pénzügyi források és a zsugorodó exportpiacok ellensúlyozását, a növekvő munkanélküliség mérséklését és a versenyképesség fokozását. A következő két évben több mint 1000 milliárd forintos forrásbővítést tennének lehetővé - ez a már korábban bejelentettek szerint az uniós források átcsoportosítását jelenti majd. A pénzt gazdaságfejlesztésre és munkahely-megtartásra fordítanák, miközben enyhítenének a pályázati feltételeken, és egyszerűsítenének az adminisztráción, gyorsítanák az ügyintézést. Gyurcsány Ferenc a Befektetői Tanács ülésén azt mondta: ha az állam a jövőben nem fizet időben partnereinek, akkor terhelje késedelmi kamat. De a kormány javaslatot tesz majd a foglalkoztatási terhek csökkentésére is.

A Fidesz volt gazdasági minisztere, Matolcsy György azt közölte: pártja három feladat elvégzésére és egy hétpontos csomagra tesz javaslatot. A párt javaslata: a le nem kötött, halasztható uniós források gazdaságfejlesztésre való fordítása; az adó- és járulékcsökkentés; a nulla százalékos kulcs bevezetés a 24 év alatti, az 55 év feletti, valamint a részmunkaidős női foglalkoztatás esetében; ötszázmilliárdos megújulóenergia-program; új lakásprogram; a várható élelmiszerár-robbanást kiaknázó mezőgazdasági- és élelmiszerprogram.

A szabaddemokraták az euró mielőbbi bevezetését, a több mint kilencezer állami feladat áttekintését és csökkenetését, valamint a közhivatalokban a fordított felelősség elvének bevezetését szorgalmazzák - mondta tegnap Kóka János frakcióvezető. Szerinte a közfeladatok csökkentésével évente legalább annyi pénzt lehetne megtakarítani, mint a teljes 13. havi fizetés összege. Az SZDSZ be kívánja vezetni a fordított felelősség elvét a közhivatalokban, így az APEH-nél. Ez azt jelenti, hogy ha az adófizető kérdésére, kérelmére a hivatal nem válaszol határidőben, akkor a kérelmet elfogadottnak kell tekinteni.

A KDNP a kormány egyoldalú és rossz válságkezelésére hívja majd fel a figyelmet. Hargitai János, a párt szakpolitikusa azt mondta: a kabinet csak kiadást csökkent, ahelyett, hogy az adórendszeren belüli átcsoportosítással több lehetőséget adna a gazdaságnak.

A kormányfő a a gazdasági és a pénzügyminiszter a Befektetői Tanács ülésén
A kormányfő a a gazdasági és a pénzügyminiszter a Befektetői Tanács ülésén
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.