Röviden

A valósnál rosszabbnak látják helyzetüket a vállalkozók

Drámaian romlott a magyar vállalkozások helyzetét tükröző MKIK GVI-konjunktúraindex: értéke -7,1 százalék volt, szemben a tavaly októberi 4 és az idén áprilisi 12 százalékkal. A felmérés tízéves történetében még egyszer sem volt negatív értéken a mutató. Az október végén zárult felmérésre erősen hatott a pénzügyi válság, ezért nem zárható ki, hogy a vállalkozások üzleti várakozásaiknál erősen túlreagálják a helyzetet, túlbecsülik annak várható hatásait - hangsúlyozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. (MTI)

Megfelelően halad a Daimler-beruházás

A német autóipart és a Daimler céget is érintő válság, illetve a piaci értékesítési nehézségek ellenére a terveknek megfelelően halad a stuttgarti konszern kecskeméti beruházásának előkészítése - jelentette ki Michael Müller, a beruházás egyik fő felelőse. Hangsúlyozta, Magyarország mindenképp a legmegfelelőbb helyszín volt az első "kelet-európai" beruházáshoz. Megerősítette, hogy a kecskeméti üzem építése 2009-ben, a Mercedesek gyártása pedig 2011-ben kezdődik. A gyártás mennyiségét alapjában a kereslethez igazítják majd, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy Kecskeméten fokozatosan sor kerülhet majd a kapacitások bővítésére. (MTI)

Fitch: befektetési szint alatt az OTP orosz bankja

Rontotta az OTP Bank oroszországi banki érdekeltségének osztályzatait tegnap a Fitch Ratings, a magyar szuverén leminősítésre és az anyavállalat romló hazai működési környezetére hivatkozva. Az orosz bank hosszú futamú devizaadós-besorolása a befektetési szint alá került, és spekulatív kategóriának számít a nemzetközi hitelminősítői gyakorlatban. A Fitch azt írja: a működési környezet romlása az OTP Bank fő tevékenységi területének számító magyar piacon kedvezőtlenül érintheti az anyavállalat képességét arra, hogy szükség esetén támogatást nyújtson oroszországi érdekeltségének. (MTI)

Elbocsátásokra készül az osztrák telefontársaság

Az osztrák szövetségi posta után a Telekom Austria is nagyszabású elbocsátási tervekről számolt be. A cég 2011-ig 2500 munkahelyet készül leépíteni a vezetékes hálózat területén a jelenlegi 9500-ból. Jövő év végéig 1250 dolgozót küldenek el, nagy részüket még az idén. Mivel többnyire olyan alkalmazottakról van szó, akiknek elméletileg nyugdíjba menetelükig nem lehet felmondani, passzív állományba kerülnek, azaz az alapfizetésüket továbbra is folyósítják nekik, de munkába nem kell járniuk, és semmilyen pótlékot sem kapnak. A költségekre a cég 630 millió eurót kénytelen félretenni, ami elviszi az idei nettó nyereség egészét. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.