A fuvarozók nem engednek

Ragaszkodnak jussukhoz a fuvarozók: nem engednek a versenyképességük javítására a kormánynál kialkudott vállalásokból. A költségvetésnek tízmilliárd forint terhet jelentő pakk elosztásáról nincs egyezség.

Megállt az idő a fuvarozók megsegítéséről folyó tárgyalásokon. A júniusban aláírt, versenyhelyzet javító intézkedésekről legalábbis az érdekeltek még alkudoznak. Egyezkedésükre nincs hatással a költségvetést takarékosságra szorító világgazdasági válság. Az pedig, hogy a feleket tárgyalóasztalhoz kényszerítő drága gázolaj a múlté, azaz a teherautókban elfüstölt dízel ára a tavaszi 310-320 forint helyett már csak 285 forint körül alakul, szerintük nem indok a támogatások újragondolására.

A fuvarozók versenyhelyzetét javító kormányzati intézkedéseket aláírták, így azokat végre kell hajtani - vélekedik Wáberer György. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke szerint a teherautók által használt gázolaj árának mérséklődése nem is lehet indok a már elfogadott intézkedések elodázására. Az üzemanyagok magas ára csak egyike volt csak azoknak az okoknak - állítja Dittel Gábor. A NIT-Hungary ügyvezető főtitkára szerint több kellene ahhoz, hogy a kormány eltérhessen a fuvarozókkal kötött szerződésétől. Különösen, hogy a gazdasági válság a közúti fuvarozásból élőkre is hatással lesz. Így a segítségre szerinte az ágazatnak a korábbinál nagyobb szüksége lenne, de a júniusi szerződésből formálisan megvalósult intézkedések sincsenek tartalommal feltöltve.

A hétvégi kamionstop szeptember 1-jén életbe lépett könynyítését például a fuvarozók csak 2009-ben érzékelhetik majd. De igaz az is, hogy a vállalkozások a megállapodás ellenére nem igényelhetik vissza a nekik járó 4,5 milliárd forint gépjárműadót. Ehhez hiányzik az Európai Bizottság jóváhagyása. A szakképzési támogatásokhoz a 150 millió forintos forrás megvan, lehívására azonban a Nemzeti Közlekedési Hatóság engedélyeinek hiányában nincs lehetőség. A költségek félmilliárd forintos mérséklését biztosító illetékcsökkentésre pedig a megállapodás szerint amúgy is csak januártól lenne mód.

A fuvarozók javasolták, hogy a kormány további 4,5 milliárd forint támogatás egy részét a vállalkozások járműveinek számától függően, csak biodízel vásárlására használható, feltöltött üzemanyagkártyákkal fizesse ki. A kormány szakértői kamat-, és kis összegű támogatásokban, illetve a környezetvédelmi járműcsere támogatásában gondolkodnak. Igaz, elismerik: ez utóbbira a 2009-es költségvetésben nincs pénz. A tárgyaló feleknek december 15-ig kell kialakítaniuk közös álláspontjukat.

Olcsóbban járnak
Olcsóbban járnak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.