A pánik eladta az INA-t

Lapunk információi szerint a horvát INA olajcég lehetséges 31 százalékából minimum 17-et megszerzett a Mol, amelynek tegnap járt le a részvényekre tett ajánlata.

 

 

A felkínált papírok összeszámlálása még tart, így a végső szám elérheti a 20 százalékot is. Ennek ára egymilliárd dollár körüli összeg. Az eddig az INA 25 százalékát birtokló Mol a pénzpiaci válság miatti árfolyamesésnek köszönheti az újabb nagy INA-csomagot.

Pénteken ugyanis már 2500 kuna alatt jegyezték a horvát INA olajtársaság részvényeit a zágrábi tőzsdén, miközben a kisbefektetők a horvát főváros másik felén azért álltak a központi elszámolóház előtt kanyargó sorban, hogy 300 kunával drágábban felkínálják a Molnak INA-papírjaikat. A többség ennek ellenére csalódottan nyilatkozott a horvát televíziók kamerái előtt, többen állították, hogy napok óta nem alszanak a döntés miatt: eladni vagy megtartani és kivárni? Akadt, aki autót venne a pénzen, mások azt mondták, inkább a szekrényben tartják majd, mint hogy még egyszer a tőzsde közelébe menjenek. Abban ugyanis szinte mindenki egyetértett: ha nincs ez a világpiaci pánik, többet is kereshettek volna az értékpapírjaikon.

Eleinte csekély volt az érdeklődés, a horvát elemzők és brókerek azt sugallták ugyanis, hogy bár korrekt az ajánlat, később bőven 3000 kuna fölé is mehet majd az ár. Az Amerikából kiindult válság hatására azonban zuhanni kezdtek az árak, így néhány nappal a Mol ajánlatának lejárta előtt előbb az intézményi befektetők döntöttek az eladás mellett, majd a kisrészvényesek is szabadulni kezdtek INA-pakettjeiktől.

A részvények hét százalékát birtokló háborús veteránok végső szándéka még nem világos (a helyi szervezetek közül többen nem támogatják az alapjukat kezelő szövetség eladási szándékát). A Mol részesedése akár a horvát állam 44 százaléka fölé is nőhet. A két fő részvényes együttműködik egymással, és a Mol szívesen szerezne még az államtól további tulajdonrészt.

A horvát jegybank máris kunafelvásárlásba kezdett, hogy előteremtse a pénzt arra a többmilliárdos összegre, amit a Mol euróról kunára vált majd a részvények ellentételezésére. Ez erősítheti a kuna árfolyamát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.