Újabb blokk épülne Pakson

Akár jövő tavasszal elkezdődhet a parlamenti vita egy újabb paksi blokk építéséről. Az ezer megawattos reaktor legjobb esetben 2021-ben állhat üzembe.

 

 

 

Várhatóan már jövő tavasszal a parlament elé kerül egy új atomerőműblokk építésének ügye - jelentette be Podolák György, a parlament gazdasági bizottságának elnöke tegnap. Szerinte a politikai pártok támogatják az építést. Kovács József, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója lapunknak azt mondta, a politikai döntéstől számítva 12 év szükséges ahhoz, hogy az új blokkot üzembe helyezzék. Hat év kell az engedélyek megszerzéséhez és a tenderkiíráshoz, további hat év pedig az építkezéshez. Mai árakon számolva ezer megawattnyi atomerőművi kapacitás kiépítése 3,5 milliárd euróba kerül.

Az atomerőmű területén akár két blokk elhelyezésére is lehetőség nyílik. Kovács József szerint nem Paks akar újabb blokkot építeni, hanem az országnak van szüksége energiára. Podolák György arra hívta fel a figyelmet, hogy az egész világon nagyberuházások sora indult az atomenergetikában. A beszállítói kapacitások máris szűkösek, az árak emelkednek, és rosszabb esetben a beruházások is elhúzódhatnak. Szerinte, ha nem döntünk időben, hosszú ideig várhatunk, mire ránk kerül a sor.

2030-ig várhatóan megduplázódik a nukleárisenergia-termelés a világon. Európában Bulgáriában, Franciaországban és Finnországban új atomerőműveket építenek, és terveznek hasonló beruházásokat a balti államokban, Lengyelországban, valamint Szlovéniában is. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) munkatársától, Elisabeth Dobie-Sarsamtól megtudtuk, hogy a világon jelenleg 36 blokk épül, amelyek összkapacitása 30,6 ezer megawatt.

Aszódi Attila, a budapesti Műegyetem Nukleáris Technikai Intézet igazgatója, az MTA Energetikai Bizottságának elnöke szerint hazánkban a nyomott vizes technológia alkalmazásában van tapasztalat, így ilyen rendszerű blokk építése tűnik logikusnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.