A Gazprom nem vesz magyar energiacégrészeket

A német E.ON és az orosz Gazprom energiakonszern tegnap megállapodott a szibériai Juzsno-Russzkoje gázmezőről: a kitermelő cégben a német társaság 25 százalékhoz jut, cserébe Gazprom-részvényeket ad a Gazpromnak.

A több évig tartó tárgyalássorozat elején még az merült fel, hogy a gázmezőrészért cserébe az E.ON a magyarországi gáz- és árampiaci érdekeltségeinek kisebbségi pakettjét ajánlja fel. Ennek kapcsán azóta több egymásnak ellentmondó hír reppent fel, de a magyar cégrészek egyre kevésbé szerepeltek napirenden. A Gazprom ugyanis részint kevesellte a magyar vagyonelemek értékét, másrészt az időközben bekövetkezett nemzetközi olajárrobbanás alapján egyre inkább felértékelte saját portékáját. A mostani megállapodást szintén igencsak titokban készítették elő: a két céghez közel álló forrásaink még néhány hete sem tudtak róla. (M. I.)

A horvát kormány kijelölte az adriai Krk-szigeten tervezett cseppfolyósgáz-lefejtő állomás helyszínét - közölte tegnap a beruházásban részt vevő osztrák OMV. A tervek szerint az évi 10 milliárd köbméter, hajókon odaszállított gáz továbbítására alkalmas terminál 2014-ben kezdené meg működését. Az ehhez szükséges 800 millió eurós beruházásban 31 százalékig a német E.ON, 26-26 százalékig az OMV és a francia Total, 17 százalékig a német RWE, 1 százalékig pedig a szlovén Geoplin érdekelt. Korábbi értékelések szerint a gázlefejtőtől Magyarország felé is érkezhetne csövön gáz. Igaz, hogy viszonylag drágán, de időben az asztalon fekvő további elképzeléseket (Déli áramlat, Nabucco) megelőzve.

Állami hátszéllel megköttetett az E.ON és a Gazprom egyezsége
Állami hátszéllel megköttetett az E.ON és a Gazprom egyezsége
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.