Szilárdul az "északi szikla"

Nem kíván visszaélni helyzetével a Northern Rock, az év elején állami tulajdonba vont brit pénzintézet. Miután a kormány februárban százszázalékos garanciát vállalt az elsősorban jelzáloghitelekre szakosodott és ennek eredményeként a piac összeomlása miatt megroggyant "északi sziklában" elhelyezett betétekre, a befektetők elárasztották megtakarításaikkal. Ezért a bank úgy döntött: új ügyfelek nem vehetik igénybe vonzó betétszámla-konstrukcióit. A Northern Rock szerint önkéntesen vállalt korlátjai nem engedik meg, hogy visszaéljen a kormány támogatásának révén keletkezett előnyökkel.

A hitelválság kipattanása óta a brit betétesek egyébként vonzóbbnak találják a külföldi pénzintézeteket, illetve a korábbinál nagyobb érdeklődést mutatnak az államkincstár által támogatott National Savings & Investments takarékpénztár szolgáltatásai iránt is. A lakossági forrásokban szűkölködő brit kereskedelmi bankokat ráadásul most újabb csapás érte: a dublini parlament jóváhagyta, hogy két évre százszázalékos fedezetet biztosít a hat legnagyobb ír bankban elhelyezett betétekre. Bár közülük csak a Bank of Irelandnek van (mint a Post Office résztulajdonosának) kiterjedt angliai fiókhálózata, a brit pénzügyminiszter, Alistair Darling kétszer is felhívta telefonon ír kollégáját, Brian Lenihant, aggodalmát fejezve ki az alapok esetleges kivonása miatt a szigetország pénzintézeteiből.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.