"Viccel?" - kérdezte lapunk megkeresésére az egyik érintett annak kapcsán, hogy tolmácsoltuk Veres János pénteki bejelentését az energiacégekre kivetendő úgynevezett "Robin Hood" adóról. A részleteket a pénzügyminiszter egyelőre nem hozta nyilvánosságra, a törvénytervezetet a kormány ma nyújtja be a parlamentnek. Konkrétumok nélkül viszont az elhangzott néhány szóról az "ez így biztos nem igaz", illetve "ránk nem vonatkozik" jellegű kijelentések hangoznak el - azoktól legalábbis, akik már most véleményezik a bejelentést.

A legtöbben azt nem értik, hogy a törvény miképp tudná leírni az érintett "energiacégek" körét. Amikor a Robin Hood adó ötlete Brüsszelben megfogant, elsősorban a magas olajárak miatt tetemes hasznot zsebre tevő vállalkozásokra utaltak. Már akkor is elhangzott, hogy a magas olajárakon elsősorban a kitermelő cégek nyernek: miközben lényegében változatlan költséggel bányásznak, azt hordónként 20 helyett, mondjuk, 120 dollárért adhatják el. Bár már ez is kérdéseket vethet fel ("miért baj az egy szabad piacon, ha egy cégnek jól megy"), valóban szúrhatja a szemét a lakosok kiadásait csökkenteni, saját bevételeiket pedig dagasztani szándékozó államoknak. Több olyan energiaipari cég viszont, amely nem kitermeléssel foglalkozik, már akkor jelezte: a viszonteladók nyeresége nem az olajártól, hanem a piaci helyzettől függ. Így ezek a cégek majdhogynem ellenérdekeltek a magas olajárakban: akkor ugyanis csökkenhet a kereslet. Egzotikus problémát vet fel, ha egy cégen belül van kitermelés, kereskedelem és más egyéb tevékenység is. A Robin Hood adót ugyanis az egész cég nyereségére vetik ki. De bizonyára ezrével akadnak olyan társaságok is, amelyek sok más mellett éppen felvettek valamiféle energetikai tevékenységet is a tevékenységi körükbe, ám adott esetben soha nem is foglalkoztak vele - így akár az ő nyereségadójuk is megnőhetne nyolc százalékkal.

A legtöbben a Molt tartják a fő lehetséges hazai érintettnek. Az olajtársaság korábban már felvetette, hogy a hazai kitermelésük után már fizetnek bányajáradékot. Természetesen a Mol nemcsak kitermel, hanem mást is végez, különböző leányvállalatokon keresztül. De az olaj- és földgázkihozatal is kapcsolódhat számtalan külön álló társaságukhoz, például külföldön. Ezek a helyi állam számára nyereségadót és egyéb járulékokat is fizetnek. Az adóztatás alapelvei szerint ezek nyereségére Magyarországon már nem vethető ki újabb adó. A leginkább érintettnek tartott Mol esetében is számos tisztázandó kérdés merül még fel. A társaság az ügy kapcsán megkeresésünkre annyit mondott, törvénytervezeteket nem véleményeznek. Megjegyzendő, Magyarországon a Molon kívül több kisebb társaság is végez szénhidrogén-kitermelést.

Mivel a pénzügyminiszter "energiacégekről" beszélt, a termelőkön túl bizonyára a fogyasztókig tartó kereskedelmi lánc többi elemére - gáztározókra, szállítókra, nagykereskedőkre, kiskereskedőkre és szolgáltatókra - is gondoltak. A gáz-nagykereskedelmet végző E.ON Földgáznál nem nyilatkoztak, hivatkozva a - gázszolgáltatókat is képviselő - Magyar Gázipari Egyesülés várható állásfoglalására, ám lapunknak ott is elzárkóztak a véleményalkotástól. A fővárosi gázellátást végző Főgáz múlt heti sajtótájékoztatóján elhangzott: egy ilyen újabb adónem csak tovább emelné a fűtési költségeket; ráadásul, mivel államilag szabott árakkal dolgoznak, a maguk tekintetében nem is éreznék méltányosnak ezt az adónemet.

Az olajár emelkedésével a nem kitermelő energiacégeknek leginkább a költségeik nőnek. A magyar határig szállító Gazprom ugyanis a nemzetközi olajárakat követő tarifát kér. A magyar gázkereskedőknek - működjenek akár az államilag szabályozott árú, akár a versenypiacon - emiatt idén csökkent a nyereségük, mivel a magas beszerzési árakat nem tudták teljesen áthárítani a fogyasztókra.

A pénzügyminiszter kivételként megemlítette a Paksi Atomerőművet, vagyis a kört kitágította az áramtársaságok felé is. (A kivétellel amúgy nem sok pénzről mondott le, mivel az állami erőmű nyereségét évek óta mesterségesen alacsonyan tartják.) Arról igen szerteágazó elemzések ismertek, hogy az áramipari vállalatok nyereségére mennyiben hat a nyersolajár. Az bizonyos, hogy csak áttételesen. A gázzal fűtő erőműveknek leginkább megint csak a költségeik nőnek, az uránium illetve a szén ára pedig nem pontosan követi az olajét. (Ráadásul Paks fűtőanyagköltsége elhanyagolható.) Valaska József, a Paks utáni második legnagyobb áramtermelő, a német RWE-többségű Mátrai Erőmű elnöke pontos adatok híján szintén korainak találta a véleményalkotást. Szakértők szerint a visontai erőmű újabb speciális kérdéseket vet fel, mivel a környéken, "házon belül" bányászott barnaszénnel üzemel. Ennek ára pedig nyilván nem követi az olajét. Elvben ez javíthatná a nyereségét, de áramának nagy részét az állami nagykereskedő Magyar Villamos Művek (MVM) már szabott áron lekötötte. Ráadásul a Mátrai Erőmű - és persze még számtalan más energiatársaság is - a beruházásaik miatt nyereségadó-kedvezményben részesül. Még nem ismert, hogy az új adó a teljes nyereségre vagy csak a kedvezménnyel csökkentettre vonatkozik-e.

Tringer Ágoston, az MVM szóvivője kérdésünkre leszögezte: ha rájuk is vonatkozna az új adó, az a cég gazdálkodását nem befolyásolná. Mivel ugyanis az MVM állami cég, a tulajdonos a nyereséget akár osztalékágon, akár más úton elvonhatja. Boross Norbert, a fővárosi áramellátást végző, szintén RWE-hátterű Elmű szóvivője annyit mondott: vizsgálják a kérdést, de abban biztosak, hogy az új adó rájuk nem vonatkozik majd.

Többen képtelenségnek tartják, hogy ama energiacégek esetében, amelyek tarifáját az állam határozza meg - ilyen a lakossági ellátás vagy az áramrendszerirányítás -, valamiféle többletnyereségre hivatkozva pluszadót vonjanak el. De itt is kérdés, mitévők legyünk azokkal a cégekkel, amelyek tevékenységének csak egy részét teszi ki a hatósági áras értékesítés, avagy tarifáit éppenséggel nem az állam, hanem egy önkormányzat szabja meg.

Ez utóbbi igaz például a távhőcégekre. Garbai László, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének elnöke megkeresésünkre leszögezte: nemcsak úgy gondolják, hanem úgy is tudják, hogy az adóemelési elképzelés rájuk nem vonatkozik.

Az általunk megkérdezettek meglepő egyöntetűséggel válaszolták azt, hogy a nyolcszázalékos többletadó beépül majd a költségekbe, úgymond "emeli az árat". Felvetésünkre, hogy egy cégnél a nyereség a költségek levonása után keletkezik, és az arra kivetett adó nem növelheti a költségeket - ahogy az az eredeti brüsszeli felvetés filozófiájából is következik -, némi visszakozás után a legtöbben azt válaszolták, hogy pénzügyi trükkökkel ez is megoldható lesz. A magántulajdonosok ugyanis az adótól függetlenül meghatározott osztalékot várnak el, ami "menedzsmentfeszültséget" teremt, és a vezető pozíciója megőrzése érdekében minden úton-módon kitermeli majd a szükséges nyereséghányadot. Kérdés, az állam ezt mennyire tudja majd "leleplezni" - mindenesetre az energiacégeknél ez eddig sem mindig sikerült. A piac tehát idővel "beárazza" a többletadót, ráadásul épp a választások évében - szólnak az aggodalmas hangok.

De ha az energiacégek kapuján Robin Hood kopogtat, az ember ennél irodalmibb reakciókkal is találkozhat. "Csodálkoznánk" - szól az egyik hang a többletadó ötletére. Mások pedig a magyar kormány végső pániklépéseként értékelnék, ha "az ipari nagyhatalmak itteni energiabefektetéseit hirtelen nyolc százalékkal leértékelné".

Értesülésünk szerint a felvetett kérdések nyomán a kormány még mindig dolgozik a részleteken. Elképzelhető, hogy az "energiacég" egy olyan társaság lesz, amelynek van a Magyar Energia Hivataltól földgáz- vagy villamosenergia-ipari működési, avagy távhőtermelői engedélye. Ez azt a kérdést veti fel, hogy a helyi jegyzők által engedélyezett távhőszolgáltatók így kikerülnek-e a körből. Másrészt egyfajta alsó árbevételi korlátot is megszabnának a kis, adott esetben energiaügyekkel ténylegesen nem is foglalkozó társaságok kiszűrésére. Az energiaügyi minisztérium sajtóosztályán a kérdésről annyit mondtak, a tervezetről folyik az államigazgatási egyeztetés, amelyben a tárca szakértői is közreműködnek.