Apple: elmaradt a durranás

A nagy durranás elmaradt - összegezhetjük az Apple éves bemutató rendezvényén hallottakat. Steve Jobs elnök szavaitól nem jöttek lázba a részvényesek: a tőzsdén csekély mértékben esett a vállalat papírjainak az ára. A legnagyobb érdeklődés a megújult nanolejátszót övezte.

Új iPod nano-médialejátszót dobott piacra az Apple, megújult az értintőképernyős Touch is, valamint a már itthon is kapható iPhone tulajdonosai végre frissíthetik a telefon szoftverét. Így összegezhető az Apple éves szeptemberi rendezvénye, a Let's Rock, amelyen az újdonságokat is bemutatták. Megújult is meg nem is, olcsóbb lett meg nem is - mondhatnánk az új nano láttán. A negyedik generációs nano nem az előző verzió kövérkés folytatása, hanem az első és a második verzió keskeny formájára hajaz. Fémből készült, íves formát kapott, és már kilenc különböző színben kínálják, kéthüvelykes átmérőjű LCD-vel, tehát továbbra is alkalmas videók lejátszására. Az ára nem változott, viszont nagyobb lett a tárkapacitása, az eddigi négy és nyolc giga-
byte-os modellek helyett immár nyolc és 16 gigás változatban árulják, változatlan áron - ám jellemző a rajongókra, hogy sokan még ezt is árcsökkenésként értelmezik. Kevésbé látványos, de mégis innovatív újdonság a Genius-technológia, mely egy gombnyomásra önműködően készít egyéni lejátszási listákat, méghozzá a lejátszón tárolt számok stílusa alapján.

Frissült az iPod touch is, amely vékonyabb és könynyebb lett, immár hangszórót is tartalmaz, a fémburkolatba pedig beépítették a hangerő-szabályozó gombokat. Ebbe is bekerült az említett Genius-technológia és a Nike+ vevő is, amelynek segítségével - megfelelő cipő és abba épített lépésszámláló csip - futás közben a megtett kilométerek számát is bemondja a lejátszó.

Az eddig több mint 160 millió példányban eladott iPod különböző modelljeihez ma már több mint 5000 tartozék választható: tokok, hangszórók és sportos kiegészítők is. A legújabb gépkocsik egyre nagyobb hányada is gyári opcióként kínál csatlakozási lehetőséget az iPod-készülékek számára.

Akik már iPhone-tulajdonosok, azoknak jó hír, hogy elkészült a sztártelefon 2.1-es szoftvere, amely biztosabb híváskezelést, hosszabb akkumulátor-élettartamot biztosít. Ez a hét végétől elérhető, méghozzá az iTunes-programon keresztül, amelynek szintén bemutatták a legújabb, nyolcas verzióját.

Az iPhone felkerült a második helyre az okos telefonok versenyében. A Blackberry-készülékeket gyártó RIM-et nem sikerült megszorongatni ugyan, de megverték a Palm- Samsung-Motorola hármast, ami azért komoly fordulat, ha a piac alakulását nézzük. Az első fél évben kilencmillió okos telefont értékesítettek az USA-ban, ami 84 százalékos növekedés.

Az NPD piackutató szerint ez 17 milliárd dollár értékű forgalmat jelent, ami 71 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A nálunk egyelőre még nem használható online zenebolt, az iTunes 65 millió regisztrált ügyfelet szolgál ki jogtiszta zenékkel. Újabban akár HD-minőségű klipeket is le lehet tölteni mindössze három dollárért. S még arra is képes, hogy az iPod zenéi alapján kitalálja a felhasználó zenei ízlését, s ajánljon neki megvételre újabb s újabb zenéket.

Az új iPod nano nem hozott nagy változást, de ugyanannyiért többet ad
Az új iPod nano nem hozott nagy változást, de ugyanannyiért többet ad
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.