Röviden

Szeptember közepétől az M3-asig ér az M0-s

A hónap közepén átadják a forgalomnak az M0-s gyorsforgalmi út Vecséstől az M3-as autópályáig tartó 26,5 kilométeres szakaszát. Az új rész csatlakozik a szintén átadás előtt álló Megyeri hídhoz is. Az építésre az Európai Unió Kohéziós Alapjának finanszírozásával 284 millió eurót fordítottak. (MTI)

Jelképes deficit a Diákhitel Központnál

Összesen 834 ezer forint mérleg szerinti veszteséggel zárta az első fél évet az állami tulajdonú Diákhitel Központ (DK) Zrt. - derül ki a társaság tőzsdei gyorsjelentéséből. A jelképes veszteség a jelentés szerint nem az alaptevékenységből származik. A DK a tavalyi első fél évben 5,2 millió forint nyereséget könyvelt el. A központ mérlegfőösszege a nem auditált, magyar számviteli szabályok alapján készült jelentés szerint június végén 178,2 milliárd forint volt. (MTI)

Dél-Afrikában is kapható lesz a Dreher

Dél-Afrika söripari multija, a SABMiller tegnap Johannesburgban bejelentette, hogy prémium márkaként bevezeti hazai piacán a Drehert. A tervek szerint a söripari óriás egyik dél-afrikai üzemében, Gautengben főzik és palackozzák majd Kőbánya büszkeségét. A döntés mögött az húzódik meg, hogy széles márkaportfóliót szeretnének nyújtani a vásárlóknak - mondta a vállalat vezérigazgatója, Tony van Kralingen. (MTI)

Tetemes veszteség a Budapest Airportnál

A Budapest Airport üzemi eredménye tavaly 7,8 milliárd forint volt, adózás előtti vesztesége azonban több mint ötmilliárd forintra nőtt. Az elmúlt két évben a társaság 35,9 millió euró fejlesztést ütemezett át későbbre, míg a vagyonkezelő szerint a fejlesztési hiány ebben az időszakban 46,6 millió eurót tett ki. Az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) az ÁPV Zrt. tavalyi tevékenységéről készített jelentéséből, illetve a BA beszámolójából kiderül, hogy 2006-ban 9,2 milliárdos üzemi eredmény mellett az adózás előtti veszteség 2,6 milliárd forint volt. Az üzemi eredményt mindkét évben a reptér megvásárlása során felvett hitelek törlesztőrészleteinek és kamatainak elszámolása rontotta. (MTI)

Továbbra sincs megállapodás a MÁV és a VDSZSZ között

A tegnapi, újabb egyeztetésen sem tudtak megállapodni egymással a MÁV-társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) képviselői. A VDSZSZ többi között 10 százalékos többletbéremelést kér a kiszervezett MÁV-társaságok munkavállalóinak a megajánlott 6,9 százalék felett. A szakszervezet jelezte, ha nem sikerül megegyezni, bármikor folytatódhat a február elsején megkezdett határozatlan idejű gördülő vasutassztrájk. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.