Lakást venne? Várjon, még mindig csökkennek az árak!

Még mindig, négy éve folyamatosan csökkennek a lakásárak. Új ingatlanból kevés van, a régiek elavultak, viszont legalább élénkül a hitelezés.

Több mint négy éve csökkennek mérsékelten, de folyamatosan a magyarországi lakásárak. Az FHB Lakásárindex 2013. első negyedévi adatai szerint a lakásárak két százalékkal csökkentek az előző negyedévhez képest. A dolgozók havi nettó átlagkeresete 2,6 százalékkal viszont nőtt, ami jó hatással lehet a keresletre, végső soron pedig megfordíthatja a csökkenő tendenciát. Persze, vannak ellentétes hatások is. 

Lakáshirdetés egy ház falán
0513 bánhalmi jános+lakáshirdetés

Ami tény: 2013-ban kevesebbet kell dolgozni egy négyzetméternyi lakásért, mint az utóbbi 13 évben bármikor. Az FHB szerint idén a jövedelmek emelkedése mellett a lakásárak lassú csökkenése várható, kedvezőbbé téve a lakásvásárlást. Vagyis, jöhet az az idő, amikor kötelező lakást venni. Annak, aki tud. 

Elmarad az élénkülés

Több európai országban 2008 és 2012 között összasségében nőtt a gazdaság és a piac, vagyis, a pénzügyi és gazdasági válságot kiheverni látszanak az országok. Magyarországon nem tartozik ebbe a körbe, nálunk az árak folyamatosan csökkennek, ez pedig a válság egyik legegyértelműbb tünete. - Az eladósodottabb országokban 2010 óta általában csökkent a GDP-hez viszonyított állomány mértéke - írja az FHB elemzése, hozzátéve: Magyarországon a végtörlesztés hatására nagyot csökkent a (lakáshitel) állomány, míg a kelet-közép-európai régió többi országában a GDP-hez mérten is növekedett a jelzáloghitelezés.

Gondot okoz az is, hogy a lakásépítések is tovább csökkentek, 2013 júniusáig 2680 új lakást adtak át Magyarországon, ami az előző év első negyedévével összehasonlítva további lassulást jelent. A csökkenés nem egyenletes az országban. Az ország nyugati-középső tengelye mentén lévő megyékben volt kisebb a csökkenés; Hajdú-Bihar, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legnagyobb a visszaesés.

Öreg és leromlott állomány

Nem csak kevés a lakás, a meglévő állomány öreg is, felújításra szorul. - A magyar lakásállomány megújulása elsősorban a meglévő állomány korszerűsítésétől várható. Energetikailag a legnagyobb megtakarítás a családi házakon valósítható meg - írja az FHB. 

A lakáspiac keresleti oldalán álló háztartások jövedelmi és foglalkoztatási helyzete erős korlátja a piac növekedésének. Jó hír, hogy a csökkenő infláció következtében a reálbérek növekedésére lehet számítani, s amennyiben ez a folyamat tartósnak bizonyul, akkor ez növelheti a keresleti oldal erejét.

Csökkennek a betéti és hitelkamatok is. Az MNB szerint a piaci lakáshitelek THM szintje már átlagosan 10% alá csökkent, és az államilag támogatott hitelek akár 6-7% induló kamattal igényelhetőek. - Valószínűleg a kedvező támogatási és kamatfolyamatoknak tulajdonítható, hogy a hitelezés is élénkült az év első részében - írja az egyik vezető jelzálogbankként ismert FHB.

A támogatási lehetőségek ma jóval kedvezőbbek, mint az utóbbi években. Egy tipikus család által egy tipikus lakás vásárlásához  felvett 10 milliós hitelre számítva (figyelembe vettük a kamattámogatás, a szocpolok, a néhai adókedvezmény és a lakáskasszás támogatás jelenértékét) kiderült, hogy a jelenleginél kedvezőbb lehetőségek legutóbb 2004-ben kínálkoztak. 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.