Lakáspiac: 5-10 millió forint között van üzlet

Vidéken a ingatlanok kétharmada 5-10 millió forint közötti áron cserél gazdát. Pest megyében a tranzakciók harmada, a főváros pesti oldalán az adásvételek fele, Budán pedig nagyjából a negyede esik ebbe az ársávba a Duna House felmérése szerint.

Az ársávon belül a 7 és a 7,5 milliós ingatlanok képviseltetik magukat a legnagyobb arányban, ezek az összes, országos adásvételek nagyjából 4-4 %-át teszik ki. Az adatokból az is jól látszik, hogy szeretnek a felek kerek számokban megegyezni, minden egész és fél milliónál kiugrás figyelhető meg.

Rutai Gábor, a Duna House elemzési vezetője példákat is említ: 5 millió forinton zajlott idén az adásvételek körülbelül 2 százaléka. Ennek valamivel több, mint a fele panel volt, közel 40 százaléka téglalakás, a maradék pedig ház. Ezért a pénzért például Pécsett egy jó minőségű 40 m2 körüli vagy egy közepes 50 m2-es panelt lehet kapni.

Téglalakást a főváros VIII. és XX. kerületében vettek ennyiért, igaz, ezek 30 m2 körüliek, és az épület is legalább 50-60 éves, vagy még régebben épült. Házat 5 millió forintért kisvárosokban vettek, és szinte mindegyik felújításra szorul.

A 7,5 milliós kategóriában valamivel nagyobb a panelek és kisebb a házak aránya, mint az 5 milliós sávban. Ezért már 50-60 m2-es panelt kapni Debrecenben, de a budapesti lakótelepeken is bőven találni eladót, csak valamivel kisebbet. Szombathelyen ennyiért 30-40 éves, 40-50 m2-es téglalakást kapni, de a főváros VII. kerületében is vettek ilyen áron kis garzonlakásokat.

A 10 millió forintos kategóriában a megvásárolt ingatlanok fele polgári téglalakás, a maradék 50-50 százalékban panel és ház. Ennyiért vásároltak békásmegyeri, 50 m2 vagy annál is nagyobb méretű panelt, de a nagyobb városokban is elkeltek hasonló vagy nagyobb panellakások. Polgári garzont 10 millióért 30 m2 körüli méretben már nagyon jó állapotban is sokan vettek az V. kerületben, de Pécsett ennyiért már újépítésűt is lehetett idén vásárolni, jóval nagyobb méretben.

Házakat ennyiért szinte csak vidéken kapni, például Békéscsabán, ahol 30 éve épült, 70 m2 körüli, még jó állapotú ingatlanok cseréltek idén gazdát – derül ki az ingatlanforgalmazó hálózat saját elemzéséből.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.