Mégsem kapnak mentőcsomagot a lakáshitelesek?
Az elképzelések szerint akár már most pénteken aláírhatták volna a bankok és a kormány képviselői a fizetési nehézségekkel küzdő lakáshitelesek megsegítéséről szóló együttműködési megállapodást, a kabinet azonban az utolsó pillanatban tizenkilencre lapot húzott. Miután hosszas, jó háromnegyed évig tartó egyeztetés eredményeként a két oldal szakértői kidolgozták a mentőcsomag részleteit, a kormány múlt pénteken újabb elemekkel kiegészített, illetve számos ponton átdolgozott koncepciót küldött vissza a bankoknak.
A módosításokról kedd délután egyeztetett a Magyar Bankszövetség elnöksége, illetve a hazai bankok vezetői, s információink szerint úgy döntöttek, hogy ebben a formában nem írják alá a megállapodást. A pénzintézetek e helyett vissza kívánnak térni a legutóbbi, múlt péntekig hatályos változathoz, melyet egyébként korábban – igaz „csak” államtitkári szinten – a kormány is elfogadott.
A bankoknál elsősorban az verte ki a biztosítékot, hogy a minden érintett (ügyfelek, bankok, kabinet) számára fontos megállapodásba a kormány azt is belevenné: még további két évig kivetné a pénzintézeti különadót. Az eddig érvényes elképzelések szerint a szektor számára éves szinten 190 milliárd forintos plusz teher 2012 végével futna ki. A pénzintézetek pedig nem hajlandók aláírásukkal hozzájárulni, szentesíteni azt, hogy a bankadó még 2013-ban és 2014-ben is megmaradjon.
Az eredeti javaslat szerint a kormány azzal élénkítette volna a lakáshitelezést, illetve a kis- és közepes vállalkozások finanszírozását, hogy az erre a célra fordított összegeket a bankok levonhatták volna a bankadóból. Egészen pontosan a 2010. december 31-ei értékhez mért, öt százalékot meghaladó, árfolyamszűrt, szerződött összegre vonatkozó állománynövekedés öt százalékát – ez például a hitelállomány hat százalékos bővülésénél az egy százalék öt százalékát, vagyis 0,05 százalékot jelent. Ez tehát nem volt jelentős tétel, de legalább gesztus értékű volt, az új javaslat szerint viszont nem a bankadót, hanem a bankadó alapját lehetne csökkenteni, ami nagyságrenddel kisebb összeget, gyakorlatilag nulla forintot jelent.
A bankok azt is rossz néven vették, hogy a kormány az eredetileg tervezett 190 forintos szint helyett 160 forinton maximálná a svájci frank árfolyamát a törlesztőrészletek kiszámításakor. Mint arról beszámoltunk: a meghúzott szint és a tényleges árfolyam közötti különbözet egy külön számlára kerülne, az ott felgyűlt tartozást pedig az eredeti jelzáloghitellel együtt, amolyan második kölcsönként kellene visszafizetni.
A jelenlegi, 210 forint körüli frankárfolyam esetében az ilyen programban résztvevő adósok így adott idő alatt kétszer akkora tartozást halmoznának fel, ami egyrészt kétszer akkora jövedelemkiesést jelentene a bankoknak, másrészt az így felgyűlt adósság várhatóan tömegesen okozna fizetési problémákat az árfolyamvédelem lejárta után, amikor a lakáshitellel együtt már az áthidaló kölcsönt is törleszteni kell.
A véglegesnek gondolt verzióhoz képest változna az árverezési korlát is. Az eredeti koncepció szerint az árverezési és kilakoltatási moratórium július elsejei feloldása után a bankok negyedévente legfeljebb a lejárt hitelek öt százalékánál kezdeményezhették volna az adós ingatlanának elárverezését. Így a pénzintézetek fokozatosan, öt év alatt szabadultak volna meg rossz hiteleiktől és a lakáspiacot sem érte volna sokkhatás a rázúduló, eladásra váró ingatlanok miatt.
A kormány javaslata szerint azonban ez most úgy változna, hogy az első évben, vagyis idén negyedévente egy, jövőre kettő, majd három, négy, végül az ötödik évtől negyedévente a nem fizető hitelek öt százalékánál lehetne adósságrendezési eljárást kezdeményezni, vagyis a rossz hitelek lényegesen tovább terhelnék a bankok könyveit.
A bankok számára hátrányosan változna a Nemzeti Eszközkezelő Társasággal kapcsolatos pont is (NET). A korábbi változat szerint a NET a menthetetlen adósok ingatlanát Budapesten és a megyei jogú városokban 55, míg a városokban 50, a községekben pedig 35 százalékos diszkontáron venné át. (A hitel és az ingatlan értékének különbözetét a bankok elbukják, az ügyfél pedig ezzel letudja adósságát.)
Az új verzió szerint ezek az arányok még kisebbek lennének, ám hogy pontosan mekkorák, az csak akkor derülne ki, amikor a kabinet benyújtja a jogszabálytervezetet. Így a bankok egy biankó megállapodást írnának alá, amiről csak annyit tudnak, hogy a korábban kalkuláltnál többet veszítenek az üzleten.
A megállapodásra azért van szükség, mert százezer jelzáloghiteles már több mint kilencven napja nem tud törleszteni, rajtuk pedig a bankok önmagukban, saját eszközeikkel (például átütemezés, futamidő hosszabbítás), kormányzati beavatkozás nélkül nem tudnak segíteni. Rajtuk kívül további kétszázezer lakáshiteles harminc napja nem törleszt, vagyis potenciálisan ennyivel nőhet a bajban lévő ügyfelek száma.
A kormány persze megteheti, hogy megállapodás nélkül dolgozza ki és nyújtja be a parlamentnek azokat a jogszabályokat, melyek a mentőcsomag elemeihez kellenek, a bankokra, illetve az ügyfelekre bízva, hogy éljenek a lehetőségekkel. A pénzintézetek együttműködése, az egységes fellépés nélkül azonban az adósmentés sikere kérdéses.