Lakásfelújítás kávépénzből

A legtöbben a konyhájuk és a fürdőszobájuk felújítását fontolgatják, sőt, néhány éven belül meg is akarják valósítani azt. Csaknem ugyanennyien szándékoznak lakásuk energetikai korszerűsítésébe belevágni hőszigeteléssel, a fűtés modernizálásával, és nyílászárócserével. Tízből hét magyar család tervez öt éven belül komolyabb felújítást otthonán – derül ki az OTP Lakástakarékpénztár most közzétett felméréséből.

Napi két kávé árát félretéve négy-öt év alatt összejön egy lakásfelújítás ára. Igaz ez, amennyiben 667 forintért vennénk két kávét naponta, és különösen akkor, ha ezt a pénzt - havi szinten 20 ezer forintról van szó -  lakástakarék-befizetésre fordítanánk, amit az állam évente 72 ezer forinttal egészít ki.

A társaság példája szerint így négy év alatt több mint 1,2 millió forinthoz juthat bárki, amiből már egy átfogó felújítás költsége is kitelik. Szándék az van, különösen tavasszal, a felújítási munkálatok főszezonjának kezdetén tervez lelkesen a többség. Kérdés, hogy a szándékot mikor követi, követheti tett. Az OTP Lakástakarék felmérte, hogy milyen felújításokat terveznek az ingatlanjukban a megkérdezettek (500 családra épült a kutatás).

A válaszadók legnagyobb része, 37 százaléka azt válaszolta, hogy a konyhát és/vagy a fürdőszobát újítaná fel elsőként, illetve hasonló arány, 36 százalék fordítaná az ingatlanja energiakorszerűsítésére az összeget, azaz például az ajtók, ablakok cseréjére, hőszigetelésre, vagy a fűtési rendszer modernizálására. A válaszadók 13 százaléka a lakás bővítését jelölte meg célként - például a tetőtér beépítését, galériaépítést vagy a különböző szobák egybenyitását vagy a lakás elosztásának átalakítását. A megkérdezettek 11 százaléka a lakófelüleletek – hálószoba, nappali – felújításába kezdene bele, míg 3 százalék a gyerekek szobáira költené az összeget - olvasható a közleményben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.