Ladához szerződött a Mercedes formatervezője

Felgyorsult a korszakváltás az orosz AvtoVAZ vállalatnál, mely profi sztártervezőt szerződtetett és év végén befejezi a harmincéves modellcsalád, a Classic néven ma is forgalmazott kocka Ladák gyártását.

 Október elsejétől Steve Mattin lesz a Ladákat gyártó orosz AvtoVAZ formatervezési igazgatója. Az orosz konszern hivatalosan is megerősítette a hírt, mely szerint a korábban német és svéd prémiummárkáknál dolgozó Mattin munkahelye Oroszországban lesz. Steve Mattin 1964-ben született az angliai Bedfordban, 1987-ben végzett Coventry egyetem közlekedési szakán.

Steve Mattin 17 évig dolgozott a Mercedesnél, ahol 1997-től az A-osztály külső tervezését, majd, 1998-tól az S-luxusautóét irányította. 2005-től részt vett az ML és GL terepjáró valamint az SLK és SLR sportkocsi projektben.

2005. és 2009. között Steve Mattin a Volvo Car Corporation formatervezésért felelős alelnökeként dolgozott, az ő korszakában született az S60-as, V60-as, a C30-as és az XC60-as.

Steve Mattin: Nagy lehetőségeket látok a Renault-Nissan szövetség és a Lada modellkínálatának frissítésében, ezért is vállaltam, hogy ősztől a moszkvai design stúdióban dolgozzak. A kockás karosszériák után új korszak kezdődik az AvtoVAZ történetében, hiszen a 25 százalékban tulajdonos Renault-Nissan konszern 2020-ig meghirdetett üzleti tervében kilenc új modell és évi 1,2 millió autó gyártása szerepel. 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.