Kutyának sem kell a kiva

Nagyjából hatvanmilliárd forintról mondanak le csak az idén a vállalkozások azzal, hogy az alacsonyabb terhet jelentő új adónemek helyett a régebbi szabályokat követik - írja a Magyar Nemzet.

Pankucsi Zoltán, a nemzetgazdasági tárca helyettes államtitkár a lapnak elmondta: a várnál kevesebben éltek a legális "adócsökkentés" lehetőségével. Példaként említette, hogy májusban a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) szerint 88 ezer gazdasági szereplő adózott, a tavalyi esztendő vége óta 13 ezren csatlakoztak az adónemhez. Szerinte a katások száma a következő időszakban bizonyosan emelkedik majd, mert az év elején számos könnyítést hozó rendelkezés lépett életben.

A helyettes államtitkár tájékoztatása szerint az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) fizetők tábora zsugorodott, a március végén rögzített adatok szerint számuk nem érte el a 45 ezret, ez a szám a múlt év elején nagyjából 53 ezer volt. A kisvállalati adó (kiva) statisztikája nem mutat különösebb változást, jó ideje 7-8 ezer között mozog az adózási módszerhez tartozók táborának nagysága - írja a Magyar Nemzet.

Az államtitkár által említett megspórolható 60 milliárd forint az a tétel, amellyel a költségvetés valószínűleg elszámolta a bevételeket: ennyivel többet remélt ugyanis a kata és a kiva szerint adózó társaságoktól. A kata esetében felmerülhet a kérdés, miért térnek át viszonylag lassan a cégek erre az adózásra, ám a kiva esetében elég egyértelmű: nem jött be az adónem. Annak idején az eva is több év alatt érte el hajdani százezer fős létszámát, hasonló tencencia látható a kata esetében is. A kivára azonban a jelek szerint nincs szükség. A népszerűtlenség oka lehet az adó szabályainak a klasszikustól gyökeresen eltérő kialakítása, ami teljesen életidegen a cégek gondolkodásától. Kivából az idén 20 milliárd forint körüli bevétel jöhet össze, ami töredéke az előirányzatnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.