Kútba eshet az Opel megvásárlása

Nem kizárt, hogy mégsem vásárolja meg a kanadai Magna és az orosz Szberbank az Opelt, mivel a vevők és az eladók egész sor kérdésről nem tudtak még megállapodni – írta a Kommerszant című üzleti lap German Grefre, a Szberbank elnökére, illetve más forrásokra hivatkozva.

A lap szerint nincs megállapodás egyebek mellett az Opel szellemi vagyonának és technológiájának használatáról, s emellett a GM 7 milliárd eurónyi befektetést követelt a közeli években, míg a Szberbank e célra 500 milliót szánt. A Kommerszant idézte German Grefet, aki pénteken annyit mondott, hogy a GM új feltételekkel állt elő az Opel eladása ügyében, de nem részletezte, hogy ez mikor történt, s hogy miben állnak az új feltételek.

Azt mondta azonban: a bank még nem döntötte el, érdemes-e belemennie az üzletbe ilyen feltételek mellett, mivel "annak nem csupán a Szberbanknak, hanem az Oroszországi Föderációnak is meg kell felelnie". Gref helyettese, Gyenisz Bugrov pedig hangsúlyozta, hogy a szándéknyilatkozaton kívül a bank még semmiféle hivatalos papírt nem írt alá, vagyis az egész üzlet borulhat még bármelyik pillanatban.

A Szberbank részéről ez volt a Kommerszant szerint az első olyan megnyilvánulás, amely jelezte a veszélyt, de a lap autópiaci forrásai már két hete erről beszélnek. A források szerint a dolog túl költségesnek tűnik, és nem világos, mi lenne az értelme annak, hogy ilyen módon támogassák orosz pénzzel az európai gazdaságot. Az Opel-összeszerelés beindítása a Gorkiji Autógyárban mintegy 600-700 millió euróba kerülhet, de ennyi pénzért Oroszországban zöld mezőn lehet autógyárat építeni, ráadásul a lap forrásai azt mondják, hogy a Magna szerint a beindítást a Szberbanknak kellene finanszírozni. (A Gorkiji Autógyár a GAZ csoport tagja, a Magna partnere.)

Gref mindeddig jóval szerényebb befektetésekről, legfeljebb 500 millió euróról szólt. Ezen felül a The Wall Street Journal értesülései szerint a Szberbanknak és a Magnának még le kellene tennie további 100 millió eurót az Opel papírjaiért, és 400 milliót később Opel-részvényekre váltandó kamatmentes hitelként. Végül a Szberbanknak és a Magnának a német gyár 20, illetve 35 százalékát kell megkapnia - az eredeti elképzelés szerint 35 százalék a GM-nél maradna, 10 százalék pedig az Opel szakszervezetéhez kerülne. Az amerikai lap szerint azonban a hitelt végleg csak 2013-ban váltanák át Opel-részvényekre, vagyis a Szberbank és a Magna csak akkor válna az Opel többségi tulajdonosává. Ebben az esetben azonban felmerül a kérdés, hogy az orosz bank és a kanadai konszern köteles-e beruházni az Opelbe, ha nem többségi tulajdonos és így nem ellenőrizheti a céget.

A Kommerszant szerint tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a GM felső vezetése fenn kívánja tartani az Opel-rész visszavásárlási jogát arra az időre, amikor a mostani vásárlók már helyrehozták a céget: ezt Hessen tartomány miniszterelnöke jelentette be azt követően, hogy találkozott a GM vezetőivel. Ez lényegében azt jelenti, hogy a GM idegen pénzzel szeretné rendbe tenni az Opelt, majd vissza akarja venni - idézte az orosz üzleti lap forrásait. Ezt a követelést egyelőre sikerült elhárítani, de bármikor újra előjöhet - mondta az illető.

Végül a lap a Bloomberg hírügynökséget idézve rámutatott: további elvi nézeteltérés, hogy a Szberbank és a Magna nem tudott még megállapodni a GM-mel az Opel technológiájánal és designjának használatáról. A Bloomberg erről azt írta, hogy a GM nem igazán érdekelt az orosz autóipar korszerűsítésében, de a brand és a szellemi tulajdon használata mindig a legbonyolultabb kérdések között szokott lenni.

Ilyen körülmények között az Opel megvásárlásáról szóló üzlet elveszti értelmét és széthullóban van, hiszen végső célja éppen egy korszerű orosz gépkocsi Opel technológiával való kibocsátása lett volna - mondta a Kommerszantnak az IFK Metropol befektetési társaság egyik elemzője.

A tárgyaló feleknek saját korábbi jelzéseik alapján - miszerint július 15-ig szeretnék lezárni az üzletet - még két hete van arra, hogy egyezségre jusson. A GM közben hangoztatja, hogy más érdeklődőkkel is tárgyal, de szakértők szerint ez pusztán nyomásgyakorlás az orosz bankra és a kanadai konszernre, mert a General Motorsnak rajtuk kívül más reális alternatívája nincs.

Az Opel német autógyártó rüsselsheimi székháza felé mutat a tábla. Az orosz-kanadai vevőjelölt más irányba tart.
Az Opel német autógyártó rüsselsheimi székháza felé mutat a tábla. Az orosz-kanadai vevőjelölt más irányba tart.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.