Külpiacok felé nyitnak a kkv-k

A múlt évhez képest jelentősen nőtt a külpiacok iránti érdeklődés a magyar kkv-szektorban – közölte az Export Kooperáció szerdán, a kis- és középvállalkozások körében végzett, nem reprezentatív felmérésének eredményei alapján.

A több mint 250 vállalkozás megkérdezésével végzett kutatás szerint tavaly a magyar vállalkozások 20 százaléka gondolkodott az exportpiaci nyitáson, míg az idén ősszel már a megkérdezett cégek 50 százaléka tervezett külpiaci nyitást, illetve már korábban is volt exporttevékenysége.

A változás egyik oka, hogy folyamatosan napirenden van a külgazdaság; elkészült a külgazdasági stratégia, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) aktivitása érezhetően nő, illetve az idén augusztusban piacra jutást támogató uniós pályázat jelent meg - idézi a közlemény Gyurácz Németh Ivánt, az Export Kooperáció egyik alapító tagját, az M27 tanácsadóját. Emellett a negatív gazdasági trendek is a nyitás felé terelik a hazai cégvezetőket.

Lényeges különbséggel jár, hogy egy kis- vagy középvállalkozás az Európai Unió valamelyik tagállamába, vagy unión kívüli országba kíván-e exportálni. A tagállamok közötti kereskedelmet jelentősen megkönnyíti a közös vámpolitika, valamint a belső piac szabadsága.

Azért, hogy ez utóbbi tovább erősödjön, az Európai Tanács döntése alapján az Európai Bizottság a közelmúltban két intézkedéscsomagot is előterjesztett, amelyekben hangsúlyos szerepet kap a kkv-k helyzetének javítása és a határon átnyúló kereskedelmük támogatása - hívja fel a figyelmet Szabó Dénes, a kooperáció másik alapítója, a TaylorWessing nemzetközi ügyvédi iroda szakjogásza.

A közlemény szerint az EU különböző támogatások és a szabályozási rendszer egyszerűsítése révén a kkv-k harmadik országokba történő exportját is igyekszik támogatni. Az unión kívüli export esetén azonban jelentős nehézséget és költséget okozhat a kkv-k számára a helyi jogszabályok ismeretének hiánya. A szakemberek szerint a szabályozási környezetet ezért mindenképpen érdemes már az exporttevékenység megkezdését megelőzően szakértő segítségével feltérképezni.

Az Export Kooperációt tavaly hívta életre öt vállalat, az M27 ABSOLVO, a Próbakő Kommunikáció, a Raiffeisen Bank, a TARGET személyzeti tanácsadó és a Taylor Wessing nemzetközi ügyvédi iroda. A kezdeményezés célja, hogy a versenyképes termékekkel, szolgáltatásokkal rendelkező cégek felismerjék a bennük rejlő potenciált, és merjék megragadni a külpiacok kínálta lehetőségeket. A kooperáció segítséget nyújt a külpiacra lépés kihívásainak leküzdésében, illetve támogatást kínál a már sikeresen exportáló vállalatok további üzleti fejlődéséhez - közölte a társulás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.