Különleges ellátás

Különleges ellátást igénylőnek tekintik azokat az állami gondozásban élő három év alatti gyerekeket, illetve kortól függetlenül azt a 7095 fogyatékos és tartós beteg fiatalt, akinek az étkeztetését a Coop Segély Alapítvány az idén is támogatja.
Komlóra is megérkezett a saját márkás adomány
Komlóra is megérkezett a saját márkás adomány
Fotó: Coop Csoport

Az Emberi Erőforrások Minisztériumával (Emmi) együttműködésben és a megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatok (Tegyesz) közreműködésével megvalósuló program keretében az alapítvány márciusban húszmillió forint értékben több mint hatvan tonna élelmiszert juttatott el az ország valamennyi megyéjébe a COOP Gazdasági Csoport és az alapítvány vezetőinek részvételével.Az egységcsomagok saját márkás termékeket (liszt, olaj, tej, tészta, rizs stb.) tartalmaznak, amelyek minőségéért az idén húszesztendős üzletlánc felelősséget vállal.

– A gyermekintézmények gondjain való segítéssel szeretnénk ráirányítani a figyelmet a hátrányos helyzetű, különleges ellátásra szoruló gyerekek támogatásának fontosságára, és példát kívánunk adni más vállalatoknak is hasonló segítségnyújtásra – emelte ki Csepeli Lajos, a CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke a XI. kerületi Kossuth Lajos Gyermekotthonban tartott, adományátadással egybekötött sajtótájékoztatón. A magyar tulajdonú üzletlánc 2010-ben hozta létre alapítványát, amely a régiós központok és a gazdasági csoporthoz tartozó más szervezetek jóvoltából eddig több mint 90 millió forint értékű támogatást nyújtott a rászorulóknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.