Különcködik a magyar tőzsde

Felülteljesíthet a magyar értékpapírpiac pénteken az elemzők szerint, akik felhívták a figyelmet arra, hogy a hazai tőzsde elvált a nemzetközi trendektől. Csak nehogy nagy zuhanás legyen a vége!

Balásy Zsolt, a Concorde elemzője a magyar értékpapír piac felülteljesítését várja pénteken. Ezt azzal indokolta, hogy csütörtökön elképesztő erőt mutatott a hazai piac, és a forint pénteken sem "hajlandó" gyengülni. Szerinte a nyitásban nem várható elmozdulás, és a "nem esés" is felülteljesítésnek számít majd. Hozzátette: ez a helyzet sokáig így nem maradhat, vagy a fejlett piacoknak kell sürgős erősödésbe, vagy a fejlődőeknek sürgős gyengülésbe kezdeniük, ám ennek pénteken reggel még nincs jele. Szerinte a délutáni amerikai munkaerő-piaci adat feloldhatja majd e piaci képtelenséget.

Varga Zoltán, a QUAESTOR elemzője kiemelte: némileg enyhült a nemzetközi befektetői hangulat péntek reggelre, de a piacok továbbra is idegesek maradhatnak, a görög adóssághelyzetre, és az ahhoz kapcsolódó hírekre fókuszálhatnak. Emlékeztetet: a magyar tőzsde csütörtökön elvált a nemzetközi trendektől, mely a Mol, és a Richter emelkedésének volt köszönhető, így most a hazai index kimondottan jól fest, szemben a fejlett nyugat-európai tőzsdemutatókkal.

A gyógyszerpapír pénteken már osztalékszelvény nélkül forog a parketten, így 800 Ft körüli csökkenéssel nyithat; az OTP esetében az 5 900, és a 6 100 forintos szintekre kell figyelni, amerre kimozdul az árfolyam ebből a szűk sávból, abba az irányba trendszerű mozgás indulhat - vélekedett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.