Külföldön alapoz a Waberer's

Letelepszik a Waberer's International Zrt.: a társaság cégeket alapít Európa ipari és kereskedelmi központjaiban.

A cégcsoport közleménye szerint Párizsban megkezdte működését a Waberer’s France, és hamarosan céget alapítanak az Egyesült Királyságban, Hollandiában, illetve Olaszországban is. De a terjeszkedés azokban az országokban is folytatódik, ahol a magyar közúti fuvarozó és logisztikai óriás már korábban megvetette a lábát. A vállalat bővíti alkalmazottainak létszámát a már működő Waberer’s Deutschland és a Waberer’s Polska vállalatoknál is.

A várakozások szerint az új cégek piacra lépése a megrendelésállomány jelentős bővülésével jár majd. Ezért a flottáját tavaly 1200 vontatóval felfrissítő Waberer's 2014-ben több tízmillió eurót fordít járműbeszerzésre. Jelenleg több mint háromezer saját szerelvényből álló kamionparkja további ezer új autóval bővül.

A megalakuló cégközpontok lehetővé teszik, hogy a Waberer's a megrendelők igényeihez igazodva finomítsa szolgáltatási portfólióját. A logisztikai költségeinek optimalizálása máris meghozta eredményét: a 2013-as árbevétel az előzetes adatok szerint több mint húsz százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Az új megrendelők száma egy év alatt csaknem négyszázzal gyarapodott.

A logisztikai fejlesztések a társaság működését is hatékonyabbá tették. Az útvonal-optimalizálási, járatirányítási, árukövetési megoldásoknak köszönhetően a Waberer’s szerelvényei útjaik több mint 90 százalékát rakottan teszik meg, az üres futás aránya tíz százalék alatt van.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.