Külföldi főnök az orosz AvtoVAZ élén

A General Motors egykori beszerzési igazgatója, a GAZ autógyár jelenlegi vezetője lesz a Ladákat is gyártó AvtoVAZ következő elnöke.

Január elsejétől a svéd születésű 58 éves Bo Andersont nevezték ki a tulajdonosok a legnagyobb orosz autógyár, az AvtoVAZ élére, ezt közleményben ismertette Carlos Ghosn, a többségi tulajdonos Reanult Nissan elnök-vezérigazgatója. Ezzel először kerül a 47 éves autógyártó élére külföldi állampolgár. Anderson elődjét, Igor Komarovot az Orosz Űrkutatási Hivatal igazgató-helyettesévé nevezte ki Dimitrij Medvegyev kormányfő.

Bo Anderson 2009-ben hagyta el a General Motorst, hogy az orosz multimilliárdos Oleg Deripaska felkérésére négyéves program keretében átszervezze Nyizsnij Novgorodban a GAZ autógyárat.

Anderson mostani kinevezéséről az immár 57 százalékban AvtoVAZ tulajdonos francia-japán egyesülés vezetése döntött. Azt tervezik, hogy a Ladával az orosz piac 40 százalékát birtokolja majd a három márka, melynek autóiból 2017-ben egymillió eladását tervezik. 2013 első kilenc hónapjában az orosz piacon 2,05 millió új autó kelt el, ez 7 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakához képest, az AEB adatai szerint a 29 százalékos piaci részesedéssel rendelkező Renault, Nissan, Lada és Infiniti márkákat  tömörítő csoport modelljeiből idén 606 ezer kelt el, ami 9 százalékos esést jelent.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.