KSH: kevesebb mobil, több duma

Csökkent a mobiltelefon előfizetések száma az elmúlt esztendőben - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből. A beszélgetések több mint háromnegyedét ezzel együtt mobilról bonyolították.

A KSH közleménye szerint 2010. június végén a mobiltelefon-előfizetések száma 11,9 millió volt. A telefonbeszélgetések időtartamának több mint háromnegyede mobiltelefonokról indított hívásokból származott. Miközben a kábeles és más, helyhez kötött VoIP alapú telefonálás egyre népszerűbb, a vezetékes vonalak száma tovább csökkent. Az internet-előfizetések száma 1 év alatt 548 ezerrel gyarapodott, már majdnem elérte a három milliót, 54 százalékuk a széles sávú technológiához (xDSL és kábeltévé) kötődik. A mobilinternet-előfizetések száma meghaladta az 1 milliót.

A piac lassú telítődésére, a készülékcserék eltolódására és a céges, illetve háztartási költések visszafogására utal, hogy a mobiltelefon-előfizetések száma egy év alatt 24 ezerrel csökkent: az állomány 2010 második negyedévének végén 11,9 millió volt. Ezen belül a havidíjas előfizetések száma ismét emelkedett, de ez sem tudta ellensúlyozni a feltöltőkártyás szegmens 452 ezres visszaesését - 100 lakosra 119 mobil-előfizetés jutott.

A mobilhálózatban a negyedév folyamán 2 százalékkal több hívást kezdeményeztek, mint az egy évvel korábbi időszakban, és 5 százalékkal emelkedett a mobiltelefonálással töltött összes percidő. Egy előfizetésre átlagosan 371 percnyi beszélgetés jutott. Egy hívás átlagos hossza 2,1 perc volt.

Bár egyre több vállalkozás (köztük kábeltévé-szolgáltató) kínál vezetékes vonalat és hívásszolgáltatást, 2010 második negyedévének végén - előzetes adatok szerint - az egy évvel korábbinál 144 ezerrel kevesebb, 3,0 millió vezetékes fővonal volt üzemben, ennek 21százaléka VoIP-hangcsatorna (kábeltévés, illetve szélessávon megvalósuló helyhez kötött telefonszolgáltatás), 16 százaléka ISDN. A 100 lakosra jutó vezetékes fővonalak száma az időszak utolsó napján alig 30 volt.

A vezetékes vonalakról indított hívások száma és időtartama 2009 második negyedévéhez képest 7, illetve 6 százalékkal csökkent. A visszaesés hátterében a mobilforgalom emelkedése, valamint az egyre inkább terjedő ingyenes, ugyanakkor nem mérhető internetes telefonálási lehetőség áll.

Az egy vezetékes vonalra jutó beszélgetések (adatcélú forgalom nélküli) időtartama 428 perc volt, egyszázalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A vezetékes hálózatokban indított hívások átlagos időtartama 3,1 percet tett ki. Az árak mérséklődése, a gyakran jelentős ingyenes idősávot és díjmentes hálózaton belüli beszélgetést is tartalmazó csomagok terjedése nyomán az előfizetők kevesebbszer, de hosszabb ideig beszélgetnek vezetékes telefonról, mint mobiltelefonról. Az összes telefonbeszélgetésre fordított idő több mint háromnegyedét mobilkészülékekről indított hívások tették ki.

Az internetpiac bővülése folytatódott: több a szolgáltató és az előfizető is. Az internetszolgáltatók száma a második negyedévben 403 volt, tizennyolcal több, mint egy évvel korábban. A piac koncentrált, 16 cég tudhatja magáénak az előfizetések 90 százalékát. Az internet-előfizetések száma 2010 júniusának végén már majdnem elérte a 3,0 milliót, ez közel negyedével több, mint 2009 ugyanezen időpontjában.

Az internetpiac fejlődése - az egyre korszerűbb technológiák térnyerése mellett - a szolgáltatók közötti élesedő versenynek is köszönhető. A vezeték nélküli a/ szegmens egy év alatt 55 százalékkal bővült. A nagymértékű változáshoz erőteljesen hozzájárult az egyre inkább megfizethető mobilinternet,b/ ezen a szolgáltatási területen a növekedés 63 százalékos volt. Az összes internet-előfizetés több mint harmada a mobilkategóriába tartozott, részaránya egy év alatt 9 százalékponttal növekedett.

A vezetékes internet két legjelentősebb típusa közül éves viszonylatban a kábelhálózatos előfizetések 11 százalékkal gyarapodtak, az xDSL-előfizetések száma kismértékben csökkent. A széles sávú (kábeltévés és xDSL-) internetre történő előfizetések száma egy év alatt 4 százalékkal nőtt. Egyelőre nem képvisel nagy részarányt, de éves szinten 75 százalékkal bővült az egyéb - például a LAN (optikai) internetet is magába foglaló - kategória előfizetéseinek mennyisége.

Az összes előfizetésen belül 2009 második negyedévének végéhez képest eltűnőben van a betárcsázós (kapcsoltvonali és ISDN együtt) csoport. 3, illetve 7 százalékponttal csökkent a kábeltévés és az xDSL-, viszont 8 százalékponttal lett magasabb a vezeték nélkülia/ szegmens előfizetéseinek részaránya.

Az internetszolgáltatásokból származó nettó árbevétel a második negyedévben meghaladta a 33,7 milliárd forintot, ami az előfizetői akciók (például ingyenes hónapok) és a díjak mérséklődése miatt folyó áron 6 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábbinál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.