Nagy szó, és elismerést érdemel, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) belátta, eddigi helyzetértékelése tévesnek bizonyult – írta pénteken Paul Krugman, Nobel-díjas közgazdász, aki idén megjelent könyvében élesen bírálta a megszorítást, s azzal érvelt, hogy ha minden gazdasági szereplő és minden ország egyszerre szabadul az adósságtól, annak súlyos következményei lesznek. A kiút a magánszektor költésének visszaesését ellensúlyozó állami költekezésben keresendő. Hasonlóan nyilatkozott a Bloombergnek Tokióban Barry Eichengreen, a Kaliforniai Egyetem professzora, aki szintén úgy véli: nem több deflációra, hanem éppen ellenkezőleg, több inflációra lenne szükség az Egyesült Államokban, Európában és Japánban is.

Szembeötlő azonban, hogy milyen keményen ellenáll az IMF irányváltásának a legnagyobb európai hitelezőnek számító Németország. A csütörtöki elvi összecsapás után pénteken Tokióban már személyesen is vitába keveredett Christine Lagarde, a nemzetközi pénzügyi szervezet francia vezére és Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter. Előbbi beszédében, majd az ülésszakon is érzékeltette: a fiskális kiigazítás menetét érdemes finomabbra hangolni, mert a drákói szigor recessziót okoz, s azon keresztül nehéz lesz kibontakozni, vagyis ez a politika több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt.

S miután Lagarde több időt kért Görögországnak és Spanyolországnak is, Schäuble elutasította a felvetést. Szerinte most nem lehet megállni a deficit- és adósságcsökkentő programokkal, s kár kétéves haladékot ígérni Athénnek, mielőtt a Valutaalap és az európai intézmények szakértői jelentésükkel előálltak volna.

Németország azonban nem szigetelődött el az IMF közgyűlésen, mert több eurózónabeli kollégája is igyekezett elterelni a túlzott figyelmet a valutaövezeti problémákról és inkább az Egyesült Államok helyzetét firtatta. A Hetek Csoportjának külön ülésén is aggodalommal beszéltek arról, hogy az amerikai költségvetés belerohan a washingtoni politika által kimélyített szakadékba, s törvényhozási egyezség híján jövőre tényleg érvénybe lépnek az IMF által a GDP négy százalékára becsült adóemelési és kiadáscsökkentési intézkedések.

Ezek recesszióba taszíthatják az Egyesült Államokat, és tovább lassíthatják a globális gazdaság amúgy is fékeződő ütemét. Felmerült az is, hogy ha a világgazdaság, s elsősorban benne a fejlett régió továbbra is ilyen lanyhán növekedik, akkor összehangolt élénkítő lépéseket kellene tenni. Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter azt mondta: a novemberi választások után marad idő arra, hogy visszalépjenek a szakadék széléről.

Beszédében Lagarde sürgette az IMF reformjának lezárását is, hogy a kvótarendszer jobban tükrözze a világgazdasági erőviszonyok változását. A 2006-ban megkezdett és 2010-ben újra elővett program értelmében Brazília, Kína, India és Oroszország a tíz legnagyobb részvényes közé kerül, de jórészt az amerikai választások miatt – Barack Obama elnöknek meg kellene győznie a kongresszust a kvótaemelés szükségességéről – egyelőre nincs meg a szükséges szavazati arány a változások bevezetéséhez.