Kreatív vérszívással indítottak az autósok ellen

Legkevésbé az autósok terheit akarta mérsékelni, sokkal inkább az útdíjrendszer bevételeinek növelését célozta meg a gyorsforgalmi utak fizetési rendszerének átalakításával a kormány. A lapunk által megismert előkészítő anyagok pedig arra utalnak, hogy a személygépkocsikra is kiterjeszthetik a használatarányos útdíjfizetést.

A dokumentumokból – amelyeket a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) már áprilisra elkészített – többek között kiderül, hogy idén januártól a személygépkocsival közlekedők akár részben matricás, részben használatarányos rendszerben fizethettek volna. Mindenki maga dönthette volna el, hogy kilométerenként tíz forintot ró le a fizetős utak használatáért, vagy 42 980 forintért, esetleg a kormány döntésétől függően akár húszezer forintért éves használati jogosultságot vált.

Fotó: Máthé Zoltán / MTI

De sem ez, sem a kevésbé kreatív lehetőségek nem kaptak szabad jelzést. A kormány elvetette a 978 kilométernyi fizetős rendszer kiterjesztését a teljes, 23 238 kilométeres főúthálózatra. Felmerült az is, hogy a megyei matricák az adott megye úthálózatának adottságaitól függően eltérő összegbe kerüljenek, ám elvetették.

Van válasz arra is, mennyivel kerül többe a kormány igaz­ságossága a közúti fuvarozóknak. Legalábbis az M0-s és az M31-es fizetőssé tétele azzal járt volna, hogy a 3,5 tonnásnál nagyobb tehergépkocsik évi 17,5 milliárd forinttal többet dobtak volna a kasszába. Méghozzá úgy, hogy ennek az összegnek a 45 százalékát a külföldi, a fennmaradó 55 százalékát hazai kamionosok adták volna össze.

 

A cikk teljes változatát a csütörtöki Népszabadságban olvashatják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.