Közösen zöldíthetnek

Újraindult a Mol közösségi zöldítést támogató programja: október 21-ig három kategóriában nyújthatják be pályázataikat azoknak településeknek és társasházaknak a lakóközösségei, amelyek szeretnék felújítani vagy kibővíteni zöld területeiket.

A pályázati pénz fordítható őshonos növények, kerti eszközök és a megvalósításhoz szükséges alapanyagok beszerzésére, de biciklitárolók, padok, asztalok kihelyezésére, környezetbarát felújítására, szeméttárolók és szelektív hulladékgyűjtők létesítésére és felújítására is. A cél kettős: amellett, hogy országszerte egyre több zöldfelület jön létre, erősödik a környezettudatos szemlélet is. A dolog járulékos hasznaként pedig a közös döntés és kivitelezés igazi közösségeket kovácsol.

A kilenc évvel ezelőtt indult kezdeményezés jóvoltából eddig háromszáz közösség, mintegy húszezer személy fogott össze, hogy szebbé tegye környezetét, országszerte másfél margitszigetnyi terület újult meg. A sikeresen pályázó közösségek mintegy százezer fát, virágot és cserjét ültettek el, 2014 végéig 125 millió forint támogatás talált gazdára.

A legutóbbi példák egyike Iszkaszentgyörgy, amelynek lakói, egyesületei és gyerekközösségei olyan parkosított közösségi teret hoztak létre, ahol rendezvényeket tarthatnak. Szarvason pihenőpark létesült, ahol ma már sportolni és játszani is lehet – a munkálatokba a helyi környezetvédők bevontak több egyesületet és kisebbségi önkormányzatot is. Budakalászon ötszáz cserje és ötven fa ékesíti az új, civil szervezetek, közösségek és vállalkozók közreműködésével létrejött parkot, ahol a nagyobbaknak futóösvényt, a kisebbeknek füvesített focipályát is kialakítottak.

A példákat hosszan lehetne sorolni a nagyvárosok életéből is, hiszen a pályázaton elnyerhető 80%-os támogatás jóvoltából sok bérház sivár udvara újult meg a zöldítés nyomán. Ennek részleteiről néhány budapesti társasház kapcsán nyáron számoltunk be.

Eredményhirdetés februárban

A Mol Zöldövezet Programjában települések zöld területeinek megújítására, lakóházak belső udvarának zölddé tételére és közösségi kertek létesítésére is lehet pályázni. A nyerteseket február közepén hirdetik ki. Infó: molzoldovezet.hu.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.