Közlekedés: befékezett költségvetés

Érzékenyen érintik a költségvetési szigorítások a közlekedési fejlesztéseket: a kormány a 2009-re eredetileg betervezett pénz hatodát vonná el az ágazattól. Az autópálya-építések keretösszege nem változik, a legjobban a MÁV-nak kell meghúznia a nadrágszíjat.

A költségvetés eredeti tervében szereplő 260 milliárd forint helyett kevesebb mint 223 milliárdot szán a kormány jövőre a közlekedési fejlesztések, beruházások finanszírozására. A 36,5 milliárd forint elvonása az ágazat szinte valamennyi területét eléri. A szigorítások leginkább a MÁV-Startot érintik.

A vasúti személyszállítás veszteségeinek finanszírozására a költségvetés készítői szeptemberben még 173 milliárd forintot szántak. A korábbiakat meghaladó támogatást azonban a pénzügyi válság maga alá temette: az aktuális tervek szerint a vasútnak harmincmilliárd forinttal kevesebből, 143 milliárd forintból kell gazdálkodnia.

Az elvonás egyik következménye az lesz, hogy a MÁV-Start 2009-ben is veszteséggel gazdálkodik majd. Hiánya előreláthatólag megegyezik a költségvetési megszorítások miatt elvont összeggel, mintegy harmincmilliárd forint lesz. Azaz a költségvetés ezen az ágon valójában nem sokat spórol meg. A megszorítás ugyanakkor garantálja, hogy a MÁV személyszállító cége a tervezettnél kevesebbet költ majd járművei fejlesztésére.

A költségvetési szigorítások az Útpénztár forrásait hatmilliárd forinttal csökkentik. A közutak fenntartására így 63,3 milliárd forint helyett csak 57,3 milliárd jut majd. A tekintélyes elvonás azonban az utak állapotán kevéssé lesz mérhető. A közúti közlekedést ellehetetlenítő különféle úthibákat az eredetileg erre szánt pénzből éppen úgy nem lehet eltüntetni, mint a szigorítás után megmaradóból.

A kormány egyedül a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére szánt keretet nem csökkenti. Az állami sztrádaberuházásokra továbbra is igen szerény összeg, 18 milliárd forint jut 2009-ben.

A tervezett szigorítások alapján az EIB-hitelből finanszírozott autópálya-építésekre egymilliárd forint helyett 906 milliót, a Budapesti Közlekedési Szövetség (BKSZ) támogatására 1,9 milliárd forint helyett 1,718 milliárdot költenek. A közösségi közlekedés fejlesztésének költségkerete 645 millió forintról 584 millióra, kombinált vasúti fuvarozás (RoLa) fejlesztéséé 730 millióról 661 millióra, a kikötőké 345 millióról 312,3 millió forintra zsugorodik.

A határkikötők működtetésére 162 millió forint helyett 146,6 millió forint marad. Az akadálymentes közlekedés fejlesztésére szánt 153 millió forintból 139 millió, a szakképzési feladatokra betervezett 75 millió forintból pedig csak 67,9 millió forint marad a költségvetésben.

Kevesebb lesz az új vonat

A MÁV már megkötött szerződései szerint 2009-ben 26 új Flirt villamos, nyolc dízel Desiro motorvonat, és nyolc-kilenc orosz motorvonati betétkocsi áll szolgálatba a vasúton. A személyszállító cég ugyanakkor nem halaszthatja tovább száz személyvagonjának felújítását és vizsgáztatását. Az elővárosi közlekedés fejlesztésére szánt emeletes motorvonatok beszerzése viszont évekig nem kerülhet napirendre.

Stadler Flirt motorvonat
Stadler Flirt motorvonat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.