Közértet csinálnak a Tescóból

Már a szaktárca foglalkozik a Magyar Időkben a múlt héten megszellőztetett Fidesz-ötlettel, azaz hogy az eladótér minden hetven négyzetméterére kötelezően egy eladót kelljen állítani a 400 négyzetméternél nagyobb boltoknak. Lapunk több piaci forrásból úgy tudja, hogy rövidesen a Fidesz-frakció és a kormány is dönthet az ötletről, amit forrásaink egyöntetűen Szatmáry Kristóf miniszteri különmegbízott nevéhez fűznek.

A javaslat jelenlegi formája szerint a szabály a napi fogyasztási cikkeket forgalmazó üzletekre lesz érvényes, azaz barkácsáruházakra például nem.

Ez azért is különös, mivel úgy tudni, hogy az előterjesztés megszövegezői éppen a nagyáruházi vásárlók információhiányával indokolják az ötletüket.

Hiszen az élelmiszer-kiskereskedelmen a „hálózat globalizálódásával" igen sok külföldi termék került a boltokba. Mivel a 400 négyzetméternél nagyobb üzletekben csak kevés eladó van, így szerintük „a vásárlók nem kapnak megfelelő tájékoztatást a kosárba tett termékről, így sérül a vásárlók fogyasztóvédelemhez fűződő joga".

A javaslat úgy fogalmaz, hogy egy „kereskedelmi tevékenységet végző" személynek kell hetven négyzetméterenként posztolni, azonban a vevők számára az élelmiszerről információt csak szakképzett élelmiszer-eladó adhat ki, azaz a nagy láncoknak nagy hirtelen ilyen munkásokat kellene találniuk.

Méghozzá nem is keveset: a blokkk.com szakblog számítása szerint az ágazat nagy cégeinél összesen 18-20 ezer új alkalmazottat kell felvenni, ráadásul úgy, hogy – mint immáron közismert – az ágazat szakképzett munkavállalóinak jó része már elhagyta Magyarországot az itteni alacsony munkabérek miatt. Bár a szakszervezetek régóta kardoskodnak béremelésért, a nagy láncok eddig nem igazán mertek hozzányúlni a bérekhez, mivel tavaly óta a fejük fölött lebeg, hogy a kormány bezárathatja a két éven át veszteséges áruházakat.

Pont emiatt a cégeket igen súlyos helyzetbe hozhatja a jogszabály, bár a javaslat nem tartalmaz szankciót arra nézve, hogy ha egy áruházláncnak vezényszóra sem sikerül az, ami anélkül sem ment, azaz több ezer, szakképzett eladót előhúzni a cilinderből.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.