Magyarország vonatkozásában az esetlegesen továbbra is érvényes „vidd vagy fizess” elv alkalmazása, az Ukrajnába irányuló gázvisszaszállítás, a továbbértékesítés esetleges tilalma, valamint a magyar határra kötött átadás szúrhatja leginkább az Európai Unió versenyhatóságának szemét a Gazprommal szembeni trösztellenes eljárásban – értesültünk.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Beregdaróc gázátadó állomása. Az egyik pont, ahol az orosz földgáz belép az Európai Unióba Balogh László / Reuters

A 2012-ben indult uniós vizsgálat előzményeként 2011-ben a magyar és a térségi államok vezető gázcégeinél rajtaütésszerű házkutatást tartottak az Európai Bizottság versenyfelügyeletének munkatársai. Ennek nyomán Brüsszel 2012-ben indított az orosz állami gáztársaság elleni trösztellenes vizsgálatot. Gyanújuk szerint ugyanis a Gazprom, ahol csak lehet – így különösen az Oroszországhoz közelebb eső kelet- és közép-európai államokban –, visszaél erőfölényével, és vastagabban fog a ceruzája. Margrethe Versager, az Európai Bizottság versenyjogi biztosa a várakozásnak megfelelően szerdán a Gazprom ellen táplált gyanút megerősítő „kifogásolási nyilatkozat” közzétételét jelentette be. Az akciót az egyéb orosz–EU-viták miatt állítólag eddig jegelték.

A gyanúra bizonyítékok egyelőre nem ismertek: a Gazprom országonkénti tarifái – néhány volt szovjet tagköztársaság, mint Belarusz vagy Ukrajna kivételével – titkosak. A gyanút ugyanakkor az Európai Unió tavaly év eleji hivatalos árbecslése alátámasztani látszik. Itt megkülönböztetik az orosz, norvég, algériai, holland és dán forrású, valamint a nagy tőzsdék és a tengeri cseppfolyósgáz-lefejtők felől elérhető gáz árát.

Eszerint messze a legtöbbet, megawattóránként (MWh) 35 eurót Lettország fizetett, történetesen az oroszoknak. Körülbelül 31 euróért vették a svédek a dán, az észtek az orosz, az olaszok a norvég, a görögök, a spanyolok és a franciák pedig a lefejtős gázt. Ezt szorosan leginkább az orosz szállítási gáz ára követi Bulgáriában, Görögországban, Szlovéniában, Olaszországban, Szlovákiában és Csehországban. Ezután jön Magyarország 27,47 eurósra becsült tavaly év eleji orosz gázára. A keletről érkező terméket nálunk kevesebbért az unió szerint csak a – jellemzően önellátó – Románia kapja. Ellenben a többi felsorolt forrásból más államok jóval olcsóbban szerzik be a fűtőanyagot. Nagy-Britannia például csupán 17,83 eurót fizetett a norvégoknak. Szakértők szerint az orosz szállításoknak jelenleg leginkább Bulgária kiszolgáltatott; a balti államokat azóta új gázlefejtő látja el.

Úgy vélik, a Gazprom bizonyára nem tétlenkedett a vizsgálat elmúlt három évében sem. Így amit csak lehetett, kihúzhattak az EU által támadott pontokból. Emlékezetes, hogy februárban Vlagyimir Putyin orosz elnök úgymond Orbán Viktor javaslatára látványosan engedett a „vidd vagy fizess” elvből, noha ez a megegyezés már évekkel korábban megszülethetett a még az E.ON irányította magyar gáznagykereskedő és az oroszok között. Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter háttérbeszélgetésen főnöke engedélyével közölt egy ezer köbméterenként 260 dolláros árat (ez mintegy 21 euró/MWh), ám ez hivatalos iratok híján nem több politikai megnyilvánulásnál. Ráadásul a tőzsdei gázár alig jár 17 euró felett.

Jelenleg a Magyarországon felhasznált gáz mintegy kétharmada származik közvetlenül a Gazpromtól. A fő alternatív beszerzési forrás Ausztria, de júliustól állítólag indul a szlovák vezeték, és előbb-utóbb a horvát és a román vezeték is alkalmas lehet a kétirányú szállításokra. Ezt trösztellenes szempontból vizsgálni nehéz, de az idő kétségtelenül nekünk dolgozik. Ezért fura, hogy míg Orbán Viktor 2012-ben még beszerzési forrásaink bővülését hangsúlyozta, ez év elején már úgy fogalmazott: ha nem állapodunk meg az oroszokkal, 2015 után nem biztosított a gázellátás. Ha a kormányfő ebbéli véleményét netán a félelem táplálta volna, az EU most majd jól megvédi.