Közeleg a kamatemelés, nyugodt a forint

A feltörekvő piacokon az utóbbi napokban tapasztalt forráskivonás megállt, köszönhetően annak, hogy a török helyzet rövid távon rendeződni látszik. A nyugalom a forintpiacra is átragadt: a hétfőn még 307 forintnál járó euróárfolyam bő két egységgel karcsúsodott délutánra.

A török belpolitikai életet átható korrupciós botrányok, a gazdaság gyengébb teljesítménye és a magas infláció miatt egyre forróbbá vált a talaj a befektetők lába alatt, az országkockázati felár (CDS) három hét alatt 220-ról 270 bázispont fölé szökött, a líra pedig közel húsz százalékot veszített értékéből a dollárhoz képest.

A török jegybank azonban egészen keddig inkább külső szemlélőként követte az eseményeket, múlt heti kamatdöntő ülésén sem kelt kamatemeléssel a líra védelmére, inkább piaci intervencióval próbált élni, de a devizatartalékból elfüstölt kétmilliárd dollárral nem ért el eredményt.

Hétfőn azonban másnap estére, piaczárás utánra összehívták a monetáris tanács rendkívüli ülését, amelyen minden bizonnyal meglépik, amit elvár tőlük a piac: azaz radikálisan, akár 300 bázisponttal emelik a jelenleg 7,75 százalékon álló rátát. A Reuters konszenzusa időközben 225 bázispontra szelídült, azaz kereken tízszázalékos új alapkamatot várnak.

Napközben Erdem Basci jegybankelnök is igyekezett erőt mutatni, kemény fellépést ígérve az infláció felgyorsulásának megakadályozására. Basci ismertette a friss inflációs jelentés számait, s közvetve utalt arra, hogy kamatemelésre kényszerülhetnek a januári inflációs ugrás láttán.

Számításaik szerint az eddigi 5,3 százalék helyett 6,6 százalékosra gyorsulhat fel az infláció az év végére. Basci ugyanakkor leszögezte: senkinek se legyen kétsége afelől, hogy a jegybank minden eszközzel fellép az árstabilitás, az 5 százalékos inflációs cél érdekében, s azt 2015-ben el is fogja érni.

Szavaira a líra egészen a 2,26-os szintig erősödött a dollárral szemben. Hétfőn a kurzus 2,41-nél történelmi rekordot állított fel a líra, amely az évet 2,15-ről indította. A kamatemelésről várhatóan 23 órakor adnak ki közleményt – írja a Marketwatch.

A döntés nem lesz egyszerű, hiszen a kormány erős politikai nyomás alatt tartja a jegybankot, Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök többször is arról beszélt, hogy kamatemeléssel a spekulánsok malmára hajtanák a vizet. Basci viszont kedden síkra szállt a jegybank függetlensége mellett, azt ígérve, hogy tudják, mi a dolguk, és szakmai alapon határoznak majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.