Kötelező kártyaelfogadásban gondolkodik a kormány

A kormány ráfordult a kártyahasználati jutalékok szabályozására, ezzel terveik szerint a kötelező bankkártya-elfogadásnak ágyaznának meg.

A Portfolio.hu cikke szerint többkörös előkészítés után, amit még Matolcsy György stábja dolgozott ki, immár a bankok, a kereskedők és a Bankszövetség képviselőivel is ismertették, hogyan szabályozná a kormány a bankkártyás vásárlások után szedhető bankközi díjakat. Az interchange néven ismert jutalékokat a nemzetközi szintnél maximálnák, ám ezzel jelentősen csökkentenék a hazai bankok ebből származó árbevételét, hasonlóan a Mastercard jövedelméhez.

A kritikusok szerint ilyen bevételcsökkentés mellett a bankok az ügyfelekre hárítanák a kieső díjakat, így csökkenne a kártyahasználat. Ugyanakkor a javaslat jó lenne a másik nagy kártyatársaságnak, a Visának, amely versenyjogi okokból már korábban megállapodott az unióval, hogy a nemzetközi átlaghoz igazítja díjait – s ezzel komoly versenyhátrányba került. 

A szakértők szerint ugyanakkor az NGM végső célja a kártyaelfogadás kötelezővé tétele lenne (bizonyos összeghatár fölött), ami végső soron növelné a tranzakciók számát. Igaz, azt maguk is elismerik, hogy a piac torkán ezt az intézkedést most a költségigénye miatt nem lehetne letolni, de a végső cél mégis ez, mert a kereskedelem fehérítését ettől várják. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.