Brüsszelnek nem tetszik a SZÉP-kártya

A SZÉP-kártya rendszere miatt kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen - jelezte Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára csütörtökön Hévízen.

A politikus a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének közgyűlésén beszélt arról, hogy "Brüsszel kötelezettségszegési eljárást fog indítani" Magyarország ellen a SZÉP-kártya rendszere miatt. "Ezt a vitát le fogjuk folytatni", és tovább folyik a SZÉP-kártya terjesztése is - tette még hozzá.

Úgy fogalmazott: "ez inkább dicséret számunkra", ugyanis az volt a cél, hogy a szolgáltatók számára csökkenjen a korábbi igen magas jutalék, és egyszerűsödjön az elfogadói rendszer.

Kitért rá, hogy nem volt viták nélküli a rendszer elindítása, de minden várakozást meghaladóan - az április közepi adatok szerint - már több mint 500 ezer munkavállaló igényelte a kártyát. Csak szálláshelyre mintegy 6,5 milliárd forintot fordítanak a kártyabirtokosok, az összeg az év során elérheti a korábban is remélt 20 milliárd forintot.

A kormány tavaly március 30-ai ülésén döntött a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) kibocsátásáról.Az idén februárban került nyilvánosságra, hogy az Európai Bizottság vizsgálja az újonnan bevezetett magyar utalványokat. Sajtóértesülések szerint az uniós végrehajtó testülethez egyes piaci szereplőktől panasz érkezett.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) akkor úgy reagált: érthetetlennek tartja a SZÉP-kártya kibocsátásának feltételeit ért uniós kritikát.

Az Európai Bizottság a kibocsátás feltételrendszerét kifogásolta. Az NGM szerint a SZÉP-kártya bevezetésével a kormány liberalizálta a korábban a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány monopóliumát képező üdülési juttatási piacot. A kártyakibocsátást jelenleg is három vállalatcsoport végzi, és a vonatkozó kormányrendeletben foglalt feltételek teljesítése mellett a jövőben is bárki beléphet erre a piacra - közölte a korábban a tárca.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.