Korrekt a kapcsolat a Gyurcsány és Simor között

A miniszterelnök és a jegybank elnöke közötti kapcsolat nagyon korrekt - válaszolt a kormányszóvivő arra a kérdésére hétfőn, hogy látja-e jelét a Gyurcsány Ferenc és Simor András közötti kapcsolat megromlásának, amire többen következtettek a jegybank elnökét ért sajtótámadásból.

Budai Bernadett az online kormányszóvivői tájékoztatón közölte: a miniszterelnök és a jegybank elnöke, ha szükséges, akkor napi szintű együttműködést folytat, hogy adott esetben megvédje a forintot. A Népszava szombati számában azt írta, hogy sokakban megütközést keltett, hogy Simor András éppen azon a héten ment szabadságra, amikor a forint újabb mélyrepülésbe kezdett, és lényegében minden nap történelmi mélypontra került. Ugyanekkor vetették fel azt is, hogy a jegybank elnöke off-shore cégekkel rendelkezik, és nem tudni, ebből milyen jövedelme van.

Ezt a jegybank közleményben cáfolta. Az MNB szerint a Simor András többségi tulajdonában álló Trevisol Management Services Ltd. - Cipruson bejegyzett és ott a helyi törvények szerint adózó -, illetve a budapesti székhelyű Simor Pénzügyi Tanácsadó Kft. nem folytat működési tevékenységet, amióta Simor Andrást kinevezték jegybankelnöknek. A két cég korábbi tevékenységéből származó esetleges osztalékjövedelmeket Simor András a törvényi előírásoknak megfelelően szerepeltette vagyon- és adóbevallásaiban.

Az MR1 Kossuth Rádió hétfő reggeli műsorában Simor András arra a kérdésre, hogy a miniszterelnök és az ő eddigi jó kapcsolatának megromlása áll-e a sajtóban őt ért támadás hátterében, úgy válaszolt: nem kíván spekulációkba bocsátkozni.
Simor András pénteken szabadságát megszakítva hívta össze, illetve vett részt a monetáris tanács ülésén. Ezt követően vasárnap jelentették be, hogy a testület mindent megtesz azért, hogy a pénzügyi piaci folyamatok ismét összhangba kerüljenek a reálszféra kilátásaival, ezért a jegybank ösztönözni kívánja a forint- és devizapiaci likviditásnyújtó eszközök fokozottabb igénybevételét, valamint megkezdi az EU-források piacra vezetését, és készen áll a teljes monetáris politikai eszköztár alkalmazására.

Simor András legutóbb a HVG-nek adott, határozott megállapításokat tartalmazó interjújában fejtette ki véleményét a jelenlegi gazdaságpolitikáról és a kormány terveiről. Közölte: végre neki kellene kezdeni a maastrichti kritériumok teljesítésének, és nem az euró bevezetéséhez vezető kiskapukat kellene tovább keresgélni. A jegybank elnöke a Gyurcsány-csomagot jó irányba tett jó lépésnek, ám mélységében nem elegendőnek nevezte. Kifejtette: a gazdasági növekedést alapvetően a költségvetési újraelosztás magas aránya, valamint a túl alacsony foglalkoztatottság akadályozza, azonban e két területen nem történt érdemi változtatás.

"Középtávú stratégia mentén kialakított bátor, határozott döntésekre lenne szükség, amelyek a következő egy-két évben komoly érvágást jelenthetnének ugyan sokaknak, de egyúttal kiutat mutathatnának az ország számára. Ezzel szemben ami most történik, vergődés perspektíva nélkül" - mondta az interjúban Simor András.
Az MNB elnöke kifejtette, hogy a monetáris politika nem képes orvosolni a problémák gyökereit, a magyar gazdaság szerkezeti gyengeségeit, eszközei legfeljebb arra elegendők, hogy csökkentsék a jelenlegi válsághoz való alkalmazkodás költségeit.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.