Kormánytámogatást kér Miskolc a villamosfejlesztéshez

A kormánytól vár segítséget a miskolci polgármester a borsodi megyeszékhelyen tervezett és annak megvalósításához uniós forrást is nyert villamos projekt kivitelezéséhez. Káli Sándor keddi irásunkra reagálva jelezte, hogy mindenképpen megvalósítják az óriásberuházást, mert az nem tűr halasztást.

Káli Sándor cikkünkre reagálva közleményt adott ki, amelyben kifejtette, hogy a helyi tömegközlekedés gerincét jelentő miskolci villamos hálózat elhasználódott, annak fejlesztése nem esztétikai, városképi kérdés, vagy úri passzió, ezért mindenképpen végrehajtják.

Mint azt keddi írásunkban közöltük, a forint gyengélkedése meghiúsíthatja Debrecen, Szeged, valamint Miskolc villamos- és trolibusz beszerzéseit, ugyanis a járművek ára jelentősen megemelkedett. A miskolci polgármester kijelentette: amikor egyértelművé vált, hogy az uniós támogatás forintban érkezik és a magyar fizetőeszköz árfolyama miatt a város sokat veszíthet, azonnal a kormányhoz fordultak.

Mint közölte, a Gyurcsány és Bajnai kormány egyaránt konstruktívan állt a kéréshez, a megoldási javaslatot a napokban várják. A közleményben foglaltak szerint a miskolci negyvenmilliárdos fejlesztést érintő árfolyamveszteséget a város nem tudja elviselni. Miskolc számára az sem elfogadható, hogy csökkentik a projekt költségvetését, ugyanis már a tervezésnél sem számolhattak tartalékkal, így elvenni nincs miből, egyéb forrás pedig nem áll rendelkezésre - közölte Káli Sándor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.