Korán lesz Torkos Csütörtök

Néhány napon belül összeáll a Torkos Csütörtökre jelentkező éttermek listája. Az ötödik alkalommal meghirdetett torkoskodásra csak teljes étlappal lehet nevezni, és az italokat is félpénzért kell mérni.

Az ország legnagyobb gasztronómiai akciója az idén viszonylag koránra, pontosan február 18-ra esik. A hamvazószerdát követő országos torkoskodásra az első évben 500, tavaly már 1300 étterem jelentkezett, és biztosított féláras lakomázást bárkinek - már akinek jutott hely az akciózó helyek valamelyikében.

A Magyar Turizmus Zrt. hivatalosan is védjegyzett Torkos Csütörtökje évről-évre népszerűbb, tavaly már 230 ezer vendéget vonzott a részt vevő vendéglőkbe. Az idén január 10-én éjfélig jelentkezhetnek a vendéglők, illetve tovább is, de csak a határidőig jelentkezőknek biztosít teljes reklámot, és védjegyes matricákat a szervező.

A napokon belül megjelenő listára kizárólag olyan éttermek kerülhetnek fel, amelyekkel szemben tavaly nem volt jogos panasz. A feltételek egyértelműek: a Torkos Csütörtök hetén és az azt megelőző héten használt 'a la carte' étlap és itallap választékára, tehát az étel és italfogyasztást is tartalmazó számla teljes végösszegére kell 50 százalékos engedményt adni. Szűkített, akciós étlapot nem lehet használni.

Az akciózó éttermek érdekében az MT Zrt. felhívással fordult a nagykereskedések és éttermi beszállítók felé is, hogy az akciós nap előtti időszakban kedvezményes árakat biztosítsanak a féláras vendéglátást vállaló vállalkozásoknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.