Kopint: Épphogy bővül a gazdaság

Idén 0,3 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, vagyis a helyzet alig javult a Kopint három hónappal ezelőtti előrejelzéséhez képest, amikor a gazdasági kutatóintézet stagnálást várt 2013-ra. A beruházás és a fogyasztás tovább csökkent, a mezőgazdaság viszont jobban teljesített, s az utóbbi hónapokban az export is meglódulni látszik.

Igen szerény iramú, mindössze 0,3 százalékos növekedést vetít előre erre az évre a Kopint, amely tartja prognózisát 2014-re, amikor 1,5 százalékkal bővülhet a gazdaság. A rossz hír, hogy a beruházás ebben az évben is csökken, de a háztartások fogyasztása növekedhet, főként az alacsony infláció reáljövedelem-emelő hatására, és jórészt megismételhetetlen kormányzati intézkedések következtében.

A Kopint csütörtökön mutatta be idei második előrejelzését, amely arra utal, hogy az export is mérsékelt ütemben bővül idén, igaz, az import emelkedését meghaladó iramban. A költségvetési hiány 2013-ban és 2014-ben is a GDP három százaléka alatt marad, de az államadósság aránya ebben az évben 80,8 százalékra emelkedik, jövőre 79,8 százalékra mérséklődik.

A kutatók úgy látják, hogy az első negyedévi kedvezőnek látszó GDP-adat – a nagyon gyenge negyedik negyedév után – a mezőgazdaság jobb teljesítményét és a készletfelhalmozást takarja. A fogyasztás és a beruházás azonban visszaesett. Áprilisban és májusban azonban az export megugrott, s az ipari termelés is növekedésbe fordult. Ez a fordulat azonban igen törékeny, mert az európai kilátások romlottak a tavaszi előrejelzés óta.

A belső kereslet némi élénkülése azzal is magyarázható, hogy állami infrastrukturális beruházások indultak meg, s a kormányzat béremelésekkel és rezsicsökkentéssel támogatja a háztartásokat, de utóbbi intézkedéseket aligha lehet jövőre megismételni.    

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.