A piacot nem érdekelte a gazdasági csúcs

Bár most is komoly volt a készülődés, és azonnal a gazdasági csúcs után a résztvevők részéről akadt olyan nyilatkozat, amelyik az összejövetelt máris sikeresnek ítélte az elemzők máshogy látták. Pontosabban sehogyan sem, a lapunk által megkérdezettek érdemben nem követték a fejleményeket. "Nem volt miért."

"Nem volt miért!" – válaszolta a lapunk által megkérdezett elemzők egyike, hogy miért is nem követte a gazdasági csúcs fejleményeit.

Ez az összejövetel semmiről sem volt hivatott dönteni, ötletek hangzozhattak el és csak "jártak az asztal körül, és egymásnak adták a szót". 

Egyszerűen nem volt súlya – fejtegette egy másik.

Annál fontosabb dolog is akad a munkánkban, hogy ötlethalmazokat hallgassunk.

Szinte egyöntetűen fejtették ki, hogy idővel megnézik a híradásokat és levonják a következményeket, ha egyáltalán lesznek – mondták –, de egyikük sem beszélt arról, hogy a valami komoly és nagy elvásárai lennének azzal kapcsolatban, hogy a délelőtt és a kora délután mi hangzott el.

Volt, aki úgy fogalmazott: ha lesz ideje átnézi miről is volt szó, de addig az igazi feladataira összpontosít, mert az, hogy a Gazdasági Csúcsot kövesse nem volt az.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.