Könnyítené az EU a munkanélküliek támogatását

Egy javaslat szerint lényegesen enyhítenének az Európai Globalizációs Alaphoz való hozzáférés feltételein, így segítve az EU-tagállamok munkanélkülivé vált dolgozóinak támogatását.

Az Európai Bizottság könnyítené a hozzáférést ahhoz a pénzügyi alaphoz, amelyből támogatást kaphatnak azok a munkavállalók, akik a világgazdaságban bekövetkezett strukturális változások, a globalizáció miatt veszítik el állásukat, például mert munkahelyeiket külföldre telepítik. A bizottság a javaslatot kedden terjeszti elő.


A 2007-ben létrehozott, 500 millió eurós Európai Globalizációs Alapból (EGA) eddig mindössze 67 millió eurót osztottak szét. A bizottság azt szeretné, ha az alapot - sok egyéb uniós programmal együtt - jobban hasznosítanák a globális gazdasági válság okozta negatív hatások ellensúlyozására.


A Reuters által megszerzett tervezet szerint a jövőben a jelenlegi ezer helyett már ötszáz ember munkahelyének megszűnésekor is igényelhető lesz a közösségi támogatás.

A javaslat szerint az eddigi 12-ről 24 hónapra hosszabbítanák meg a támogatás igénybevételének időtartamát. A bizottság emelné az európai társfinanszírozás mértékét is, a jelenlegi ötvenről 75 százalékra.

Az alapot az eredeti tervek szerint azok számára hozták létre, akiket a világgazdaságban zajló strukturális változások okozta nagy létszámcsökkentések súlyosan és személyesen érintettek. Mostanáig a tagállamok akkor igényelhettek támogatást a munkanélkülivé vált dolgozók számára, ha egy vállalkozástól négy hónap alatt legalább ezer embert kellett elbocsátani, vagy egy adott ágazatban, egymással határos legalább két régióban tevékenykedő vállalkozásoktól - különös tekintettel a kis- és középvállalkozásokra - kilenc hónap alatt kellett elbocsátani legalább ezer embert.

Ebből az alapból kapott támogatást például 3300 német munkavállaló akkor, amikor a elbocsátották őket a BenQ mobilkészülék-gyártó cégtől, miután a vállalat áthelyezte tevékenységét Ázsiába.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.