Koncentrálódik a kormányzati informatika

A kormányzati szakemberek szerint jól működik a központosított kormányzati informatika. Önálló informatikai operatív programra volna szükség.

Soltész Attila, a digitális társadalom megvalósítását zászlójára tűző Infotér Egyesület elnöke arról beszélt, hogy ma már a kormányzati szervek rendelkezésére áll az a hatékony és modern technológia, amire az alkalmazás-szolgáltatás alapú, hatékony működés építhető. Kiemelte: a 2010–2012-es időszak emellett az új fejlesztések tekintetében nagyon traumatikus időszak volt. A folyamatosan változó súlypontok a közigazgatás vezetésében elodázták a projektek indulását, és csak 2012 közepére került nyugvópontra az infokommunikáció kormányzatban elfoglalt helye. Az ezt követő időszak a 2013-as európai uniós tervezési ciklus végének közeledése miatt erőltetett menetté vált, de végre elindultak a szükséges fejlesztések.

Baja Ferenc szocialista politikus mindezek után arról beszélt, hogy kiemelten fontos, hogy a mintegy háromezer milliárd forintos uniós forrást, amely a következő költségvetési időszakban rendelkezésre áll majd, önálló informatikai operatív program keretében osszák szét, s az informatikát ne darabolják szét mindenféle olyan operatív programba, amelyek a nap végén alapvetően infrastruktúrákat fognak építeni. – Már van infrastruktúra, eljött az alkalmazás-fejlesztés, a logisztikai fejlesztés és a rugalmas szemlélet ideje – mondta hangsúlyozta Baja.

Erre rímelve tegnap az Informatikai Vállalkozások Szövetsége nyílt levélben kérte a Kormányt, ezen belül a Nemzetgazdasági Minisztériumot, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot és a Miniszterelnökséget, hogy vizsgálja felül a 2014-2020-as tervezési időszak tervezési logikáját annak érdekében, hogy az IKT ágazat az Európai Tanács által támogatott és a közösségi gazdaságélénkítési terveknek megfelelő helyre kerüljön.

A fejlődést kivétel nélkül mindenki elismeri, s a vélemények alapján ebben komoly szerepe van a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. új szemléletének és annak, hogy a korábbi széttagolt, átláthatalan beszállítói kapcsolatokon alapuló kormányzatikai informatikai rendszer egységesítését sikerült hatékonyan véghez vinni. – Ma a NISZ kilépett a kormányzati informatikai szolgáltató szerepkörből. Egyrészt nyit a lakosság felé, másrészt az alkalmazás-fejlesztésre koncentrál. Levesszük az üzemeltetés terhét a kormányzati szervekről, biztosítjuk nekik, hogy a projektjeikre koncentrálhassanak – mondta Szabó Zoltán Attila, aki számokkal is illusztrálta, mekkora céggé fejlődött a Pro-M Zrt.-t és ma már az Idomsoftot is magába integráló NISZ. A magyarorszag.hu oldalletöltéseinek száma például évente 25 millió, évi 7,7 millió elektronikus űrlapot töltenek itt ki, 10 ezer kormányzati munkavállalót szolgálnak, ki 61500 telefonelőfizetést regisztrálnak, mindezt 700 emberrel.

A jövő a kormányzati felhőé, hangsúlyozta Szabó Zoltán Attila, aki szerint a közelmúlt lehallgatási botrányai is bizonyítják: a kormányzati munkára a publikus felhő csak korlátozottan alkalmas, mert az érzékeny adatok nem feltétlenül vannak biztonságban. Ezért a NISZ már eddig is komoly forrásokat biztosított a kormányzati felhő kifejlesztésére, amely egyelőre infrastruktúra alapú, de hamarosan az alkalmazás-fejlesztés is elkezdődik. Ez azt jelenti, hogy jelenleg még csak az infrastruktúra-üzemeltetés terhét veszik le a csatlakozott intézmények vállláról, de azoknak saját alkalmazásokról kell gondoskodniuk, amelyekkel sikeresen végrehajhatják projektjeiket. Hamarosan azonban már az alkalmazás-központú felhőszolgáltatásra térnek át.

Szabó kitért arra is, hogy az árvizek, valamint a március 15-i havazás idején voltak olyan időszakok, amikor csak a Pro-M Zrt. mobil kommunikációs rendszere működött az országban – ez  biztosítja a készenléti szervek titkosított biztonságos kommunikációját. (A Pro-M korábban a Magyar Telekom tulajdona volt, a kormány 2012-ben vásárolta meg húszmilliárd forintért.)

A kormány továbbra is a versenyélénkítésre koncentrál a távközlési piacon, annál is inkább, mert a 3G mobil szélessávú lefedettség jó, de a használat nem elég elterjedt – ezt már Both Zoltán, az NMHH másfél hónapja kinevezett igazgatója mondta, de arra nem tért ki, ezt milyen eszközökkel kívánják elérni. Both korábban a NISZ-ben volt igazgatósági tag. A médiahatóság a jövőben nagyobb energiát szán a fogyasztói jogok védelmére, amely a szakember saját bevállása szerint nem elégséges, valamint az NMHH készíti majd a nemzeti infokommunikációs stratégiát is. (Korábban az a Nemzeti Hírközési- és Informatikai Tanács feladata volt, amely csak részben működött az NMHH berkein belül.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.