Komoly pert vesztett az OTP

Az Európai Bíróság döntése értelmében a német Hochtiefnek nem kell helytállnia az egyik, csődbe ment leányvállalata által korábban felvett OTP-hitelért.

Nem köteles kifizetni a Hochtief német társaság egy olyan cég hitelét az OTP-nek, amelyben a Hochtief a hitel felvétele után szerzett közvetlen irányítást jelentő befolyást, de amelyet később felszámoltak – állapította meg csütörtöki ítéletében az Európai Bíróság.

A luxembourgi székhelyű szervezet által kiadott közlemény tanúsága szerint bár az ügyben hozzá forduló Kúria kérdése erre nem terjedt ki, az uniós bírák hangsúlyozzák, hogy ugyan a Hochtief – mivel nem ő kötötte a hitelszerződést, és így nem állt önként vállalt szerződéses jogviszonyban a bankkal – nem köteles helytállni a másik cég tartozásáért; azonban az OTP pert indíthat azon személyek ellen Magyarországon, akik szerinte kárt okoztak neki.

Az OTP azért követelte a felszámolt céget irányító Hochtieftől a hiteltartozás rendezését, mert bár a német cég a pénzintézetet értesítette, hogy közvetlen irányítást szerzett a hitelt felvevő cégben, ezt a cégbíróságon elmulasztotta bejelenteni, és a cégközlönyben sem tették közzé. A magyar jog szerint pedig ebben az esetben a befolyást szerző cégtől is követelhető a tartozás.

A Kúria viszont mielőtt erről döntött volna, azért fordult a luxembourgi bírósághoz, hogy megtudja, van-e joga egyáltalán dönteni a kérdésben. Az uniós jog szerint ugyanis a német cég akkor perelhető Magyarországon, ha a per tárgya egy szerződés vagy szerződéses igény. Az OTP viszont a Hochtieffel nem áll szerződésben, csak azzal a vállalattal, amelyet a Hochtief irányított, ezért a luxembourgi bírák úgy ítélték meg, hogy ebben az ügyben a követelést nem lehet szerződéses igénynek tekinteni.

Megállapítja viszont a bíróság, hogy egy uniós tagállamban élő személy perelhető jogellenes károkozásért és az abból fakadó károkért abban a tagállamban, ahol a károkozás történt, függetlenül attól, hogy az szerződéses igényből fakad-e.

Az ítéletből kiderül, hogy az OTP a Mélyépítő Budapest Építőipari, Kivitelező, Beruházó és Tervező Kft.-nek adott kölcsön. A Mélyépítőben 2006-ban szerzett 75 százalékot meghaladó részesedést Hochtief, majd egy évvel később a magyar cég ellen felszámolási eljárás indult. Az ügyben kerestük az OTP-t, de a banknál egyelőre nem kívánták kommentálni az Európai Bíróság döntését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.