Kommerszant: a Szurgut titkolózni fog

A Mol csütörtöki közgyűlését követően a Kommerszant orosz üzleti napilapnak nyilatkozó elemzők szerint igencsak kérdéses, hogy a Molban 21,2 százalékos részesedést vásárolt Szurgutnyeftyegaz a magyarok "két szép szeméért" hajlandó lesz felfedni szigorúan titkolt tulajdonosi hátterét.

Vitalij Krjukovot, a Kapital befektetési társaság elemzőjét idézve a Kommerszant azt írta, hogy a közgyűlésen hozott döntések igen érzékenyen érintik az orosz konszernt. Krjukov úgy vélte: igencsak kétséges, hogy az orosz vállalat a Mol vezetésében való részvétel érdekében kész lenne feltárni a tulajdonképpeni tulajdonosokat, mivel ezt még soha nem tette meg.

Emellett a tőkeemelés jelentősen csökkentheti a vállalatnál lévő Mol-részt. A  szakértő szerint az orosz konszernnek a Mol-rész megvásárlása eddig  csak gondokat hozott. "A vásárlás pénzügyi befektetésnek eléggé  kétes. Az ár messze túl magas volt, emellett a résztulajdonos nem  kap osztalékot, nem vehet részt a szavazásokon, és elég távolinak  tűnik a lehetőség, hogy bevételhez jusson.

Krjukov szerint a Szurgutnyeftyegaz fő hibája az volt, hogy a  csomag megvásárlása váratlanul érte a magyar felet. A szakértő felhozta, hogy például a Lukoil külföldi akvizíciók esetén mindig előre felvette a kapcsolatot a többi részvényessel, s igyekezett  közös stratégiát kidolgozni velük, ami elkerülhetővé tette a  konfliktusokat.
Artyom Koncsin, a UnicreditAton elemzője viszont úgy vélte: a Mol-rész megvásárlása ilyen magas áron mindenekelőtt Oroszország gesztusa volt Ausztria támogatására.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.