Komáromban letették a telefont

– Az utolsó húsz ember is megkapta csütörtökön a papírjait, pénteken este lakat került a gyárra, s ezzel lezárult a Nokia magyarországi termelésének mintegy 15 éves időszaka – mondta lapunknak László Zoltán, a Vasas szakszervezet helyi alapszervezetének korábbi vezetője.

 A Nokia budapesti részlegénél dolgozók esetében is lezajlottak már az egyeztetések, őket január elsejétől a Microsoft hazai leánya alkalmazza tovább – tette hozzá. A komáromi gyárban dolgozó mintegy 1800 emberből eddig 600-an tudtak elhelyezkedni. További körülbelül 150 egykori nokiás ugyan talált magának munkát, el is kezdtek dolgozni, ám a kedvezőtlen feltételek miatt már el is hagyták új munkahelyüket. A város, a munkaügyi hivatal és szakszervezetek által életre hívott átképzési és munkahelykereső program továbbra is él, a gyár bezárásával nem szűnik meg.

A héten az üzem utolsó dolgozói is megkapták a papírjukat
A héten az üzem utolsó dolgozói is megkapták a papírjukat
Krizsán Csaba / MTI

A munka nélkül maradtak elhelyezkedésében segíthet, hogy a közelmúltban a lengyel autóipari beszállító, az Alumetal S. A. jelezte: Komáromban építi fel 150 főt foglalkoztató gyárát. Tegnap pedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt arról dél-koreai tárgyalásai után, hogy a járműiparban érdekelt helyi Woory Industries ugyancsak a városban hozza létre egyik gyártóbázisát, amelyben az első körben 120 főt alkalmaznának.

Az okostelefon-versenyben az Apple és a Samsung cégekkel szemben alulmaradó Nokia komáromi üzeme már jó ideje gyengélkedett. A tavalyi évet egymilliárd eurós forgalom mellett hatmillió eurós eredménnyel zárták, míg három évvel korábban a bevétel még 3,6 milliárd euró volt. A gyár legjobb időszakában – a bérelt munkaerővel együtt –közel tízezren dolgoztak a komáromi egységben.

A Nokia 2011 februárjában állapodott meg a Microsofttal arról, hogy saját fejlesztésű Symbian operációs rendszerét fokozatosan leépíti, és okostelefonjain a Windows Phone operációs rendszert alkalmazza. Ez bizonytalanságot okozott a piacon, és – a Nokia Komárom Kft. cégbíróságnak leadott beszámolója szerint – a komáromi termelési volumen drasztikusan, 35-40 százalékkal csökkent a következő negyedévekben. A komáromi üzem bezárása már a Microsoft döntése volt: a vállalat megvette a finn vállalat telefongyártó részlegét, s egy ideje már az amerikai óriás logója díszítette a gyárépületet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.